Amint
azt már korábbi bejegyzésemben jeleztem, a közelmúltban volt alkalmunk
részt venni egy - az online bántalmazásról szóló konferencián. A
cyberbullying (online bántalmazás) internetes felületeken megvalósuló
szándékos tevékenység, melynek célja a bántalmazott megalázása,
megszégyenítése, közösségből való kiközösítése.
A téma jelentőségét az is mutatja, hogy számos cég és társadalmi
szervezet állt támogatóként az esemény mellé. Többek között a Magyar
Telekom Nyrt., Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, és nagy örömünkre a
BME Egyetemi Hallgatói Képviselete, ami azt mutatja, hogy sok-sok
felelősen gondolkodó magyar fiatal tartja fontosnak a társadalmi
szerepvállalást, főként a korosztályukat érintő, olyan súlyos jelenségek
felismerésével, megoldásával kapcsolatban, mint az online bántalmazás.
Az iskolai zaklatás ma már az Internet felületeire is kiterjed, aminek
súlyosabbak a következményei, hiszen ezek a tartalmak gyakorlatilag
örökké megmaradnak és beláthatatlan számú emberhez eljutnak. Sajnos az
elmúlt években tragédiák sora világított rá arra, hogy egy rendkívül
súlyos, egyre terjedő társadalmi problémáról van szó, olyan jelenségről,
ami több esetben szorongáshoz, depresszióhoz, fiatalkori drog - és
alkoholfogyasztáshoz, vagy akár öngyilkossághoz vezetett.
A
rendezvény több oldalról igyekezett körbejárni, megvilágítani a
problémát szakértők segítségével. Egyrészt a jogi vonatkozások
irányából, mely a következő kérdésekre igyekezett választ adni:
Mikortól
számít az online bántalmazás bűncselekménynek? Milyen szervhez
fordulhatunk, milyen eszközeink vannak jogaink érvényesítésére? Továbbá az előadó rámutatott a jogalkotó és a jogalkalmazó
szerepére, felelősségére és hiányosságaira.
Másfelől
moderált beszélgetés során jogász, biztonsági szakértő, adatvédelmi és
online veszélyek specialista, internetes cégvezető a tág környezet- az
állam és a multinacionális cégek szerepét és felelősségét vizsgálva
kereste a választ többek között a következő kérdésekre: Hogyan ütközik
az adatvédelem, az információbiztonság és a véleménynyilvánítás
szabadságának biztosítása a közösségi oldalak érdekeivel? Mit tud tenni a
biztonságos internethasználat megvalósításáért egy telekommunikációs
cég?
Egy
másik kerekasztal beszélgetés pszichológus, családterapeuta,
szociológus, újmédia-kutató bevonásával pedig a szűk környezet - család
és az iskola - szerepét vizsgálta a gyerekek médiafogyasztásának
befolyásolásában. Milyen társadalmi és kommunikációs hatások rombolják
az egészséges énkép kialakulását? Hogyan hat az internetes
viselkedéskultúrára a virtuális tér adta arctalanság? Mit tud tenni a
szülő, az iskola és mit tud orvosolni egy segítő szervezet?
A
konferencia mindenképpen nagyon érdekes és tanulságos volt, mert
kaptunk néhány fogódzót arra vonatkozóan, hogy mit tehetünk tanárként,
osztályfőnökként ilyen esetekben. További segítség az, hogy neves
szakemberek vállalnak iskolákban gyerekeknek szóló előadásokat,
beszélgetéseket, tanácsadást ebben a témában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése