2013. május 12., vasárnap
A „?” generáció és a tanulás 4. rész
…Az igazán értékes dolgok, ugye
nem a szemétből kerülnek elő. Egy Tao-tanítás szerint a bölcs ember keveset
beszél, de annál többet tesz. Lehet némileg ezt átértékelik a blog fanok, de
nem baj. Az én értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy nem mindenhez kell hozzá
szólni, mint az a gyerek akinek be nem áll a szája és folyton szómenése van.
Mint tapasztaljuk ez az ember típus az, akit egy idő után nem kedvel senki,
mert neki mindig mindenről van véleménye. Mintha ő lenne Budha, aki mindenre
tudja a tutit. Csakhogy Budha bölcs volt, keveset szólt, mégis vallást
alapított. Persze értem én is hogy az informatikusok is szeretnék ha vallás
lenne a Windows, és megy is a hittérítés rendesen. Megosztjuk, feltöltjük,
hozzászólunk, gyakori kérdéseket generálunk stb. De nem baj, a bölcs ember
tudja hogy az exhibicionizmust emelik a mai világban abba a magasságba, ahonnan
nagyot lehet esni. Aki szerint ez az út az új világvalláshoz, nosza szaladjon rajta
előre, én kivárom még mi lesz belőle, láttunk már karón varjút, és láttunk már
megszégyenült embereket. A virtuális önkielégítésnek akarom mondani megvalósításnak
ezen mai formája olyan mint Róma erkölcsi értékrendje. Akkor mindenki azt hitte,
hogy ez teljesen rendben van és Róma a világ. De nagyot koppantak ők is mikor
letaszították őket a világ tetejéről. Még távoli az a világ mikor rájönnek ezen
hasonlat értelmére, a vallás alapító
jelöltek, de nem is baj. Valakinek a szemetet is szedni kell, mi mérnökök meg
dolgozunk tovább valami érték teremtőn. Például létre hozunk olyat, ami tovább bírja,
mint egy szoftver. Persze értem én hogy fejlesztésnek hívják maguk között. Mi
is ezt mondjuk a gyerekre, hogy fejlődik, majd ki növi, addig meg szeretjük úgy
ahogy van és nagyokat sóhajtozunk rajta, miközben megsimogatjuk az "okos" kis buksiját. Közben alig várjuk hogy kinője a homokozót.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése