Munkám során rengeteg fiatallal
és idősebbel vagyok e-mailes kapcsolatban. Számomra megdöbbentő, hogy manapság
milyen kevesen figyelnek arra, hogy elektronikus levelezésüket elfogadható
formában (és persze tartalommal) adják ki a kezeik közül.
Általában hiányzik a levelek
elejéről a megszólítás, a végéről pedig az aláírás. Számos esetben ki sem
derül, hogy kitől kaptam az e-mailt. A fogalmazás tekintetében pedig úgy érzem,
hogy lassan már a minimális tiszteletet sem adjuk meg egymásnak.
Természetesen itt a hivatalos
ügyben történő e-mailezésről van szó. Hasznos lenne, ha a fiatalok mindegyike
hallana arról tanulmányai során, hogy hogy kell megírni egy tisztességes
levelet / e-mailt. Emlékeim szerint nekem volt szerencsém ilyesmit tanulni és
ez a tudás azok közé az ismeretek közé tartozik, amit garantáltan mindenki
hasznosíthat a való életben.
Azért persze találkozom igazán
jól összerakott, lényegre törő levelekkel is, amik üdítő színfoltként jelennek
meg napközben. A tanulság csupán annyi lenne, hogy a mai rohanó világban, azért
figyeljünk az elküldött e-mailjeinkre, még akkor is ha csábító a névtelenség
homályába burkolózni és azt mondani, hogy nem számít, hiszen a másik „úgysem
tudja ki vagyok”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése