A „?” generáció és a tanulás 3. rész

Előző részben felvetettem a tanulás és a fekete lyuk problematikáját, most talán onnan folytatom ahol látok némi reményt. Ez a remény a virtuális baromfiudvar azon lakói felé irányul, akik nem álnak be abba a sorba, ahol a kapirgálók hada keresgél, tudás után miközben észre sem veszik, mennyit kakálnak, a virtuális udvarban. Ők azok, akik figyelnek, megfigyelnek és közben ha kakálniuk kell, azt csendben az udvar abba a sarkába végzik, ahol nem zavar senkit és nem okoz felháborodást, de még csak nem is reklámozzák ennek tényét. Ők a tudásukat nem a szemét közti keresgéléssel szerzik, ha nem a tapasztalatokból és az okosabbtól, akire felnéz. Mert ő az aki megmutatja neki hogyan kell átvészelni a baromfiudvar mindennapjait anélkül, hogy kakásak ne legyünk. Igen ők az intelligensebbjei, a virtuális baromfiudvarnak, ők azok akiknek több tudásuk lesz ahhoz hogy életképesebb lakói legyenek az udvarnak. Ők azok akiket nem lehet csak úgy meglátni kakit kapirgálni, és szanaszét blogolni a virtuális  udvarban. Ha éhesek, ha szomjasak, ha fáradtak, megkeresik a legtisztább ételt, vizet, pihenőhelyet. Nem vegyülnek a tömeggel, de keresik mások társaságát, önálló feladatuk van az udvarban, az udvar tagjai, de mégis valahogy különleges státuszt vívtak ki maguknak, és csak akkor jelennek meg az udvarban, ha dolguk  van benne, vagy áthaladnak rajta. Lehet hogy azzal vívták ki helyzetüket, hogy nem álltak be soha abba a vircsaftba, amit a kapirgálók hada végez, a szakadatlan kapirgálást. Lehet hogy csak kivárnak, mit találnak a szemét alatt, nem tudom. De egy biztosnak látszik, a tudást nem a kakiban találják meg, bármennyire is hirdeti a kapirgálók hada hogy valahol ott van, csak még keresni kell a szemétben. Az igazán értékes dolgok soha sem a szemétből kerültek ki, bár a szemét közt is vannak celebek, de azok csak a kapirgálóknak jelent értéket.