Hogy őszinte legyek, soha nem volt ínyemre a blog. Nem
vagyok az a típusú ember, aki naplót vezet. Ráadásul országgal, világgal
megosztja. Sok fölösleges szabad időm sincs, ezért mindaddig kimaradt ez a
„blog dolog” az életemből, míg nem egy egyetemi tantárggyal kapcsolatosan az is
követelményként szerepelt, hogy készítsünk mi is bejegyzéseket.
Végül is a GPS alapú navigációs készüléket is elleneztem a
kocsiban, mert nélküle is jól tájékozódom. Később beláttam, hogy igen hasznos
ketyere. Évek óta akkor is be van kapcsolva menet közben, ha becsukott szemmel
is tudom az éppen járt utat, mert már vagy ezerszer végigmentem rajta.
Így leszek majd a bloggal is?
Már csak azt kellene megtudnom, hogy mire használják egyáltalán
az emberek a blog-ot? Már akik használják… Unalmukban írogatnak valamit?
Esetleg anyagi hasznot várnak el ettől a tevékenységtől? Azt gondolják, hogy
így maradandót alkotnak? Esetleg ezt a feladatot kapták az iskolában?
Akkor, mire is használják a blog-ot az emberek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése