Nagyon régről kezdem, mert azt hiszem láttak bennem valamit az általános iskolai tanáraim, amit másban nem. Reál beáálítottságúként mindig azt mondogatták nekem, hogy majd matematika és/vagy fizika tanár lehet belőlem. S én, mint a diákok többsége, kézzel lábbal tiltakoztam még a feltételezés ellen is, hogy én valaha tanár szeretnék lenni. Pedig hiába tagadnám, szívesen segítettem a matematika tanáromnak az órák utáni korrepetálás során, ahol a tábla egyik felén Ő, a másik felén pedig én kísértem figyelemmel diáktársaim munkáját és javítottuk ha kellett. Előfordult, hogy a matematika óra végét én tartottam meg, mert a tanár úrnak az igazgatóiba kellet mennie egy fontos telefonhívás miatt.
Majd következett a szakközépiskola, amit magam választottam, pedig szívesebben küldtek volna gimnáziumba. Hisz az általuk felvázolt pedagógusi pálya egyenes úton elérhető lett volna számomra. Nekem viszont más elképzelésem volt a jövőmről, érettségizett szakember szerettem volna lenni. A középiskolában szintén matematika és fizika tárgyak jóvoltából hamar utolért a végzetem, ugyanis tanulmányi versenyek eredményei arra a következtetésre ragadtatták a tanáraimat, hogy belőlem is diplomást kell faragni. Ezért osztályfőnököm szigorú intelmeit szemelőtt tartva a Műszaki Egyetemre lett beadva a felvételi jelentkezésem. Ezután nem értek véget a jelek, hisz legjobb barátommal arra sorsra jutottunk, hogy kettőnknek kellet helyettesítenie az akkor éppen ELTE fizika szakot végző tanárainkat.
Mivel én mindig is szerettem kézzel foghatóbb dolgokkal foglalkozni, ezért számomra öröm volt, hogy nem vettek fel az egyetemre, hanem "csak" a Kandóra. A főiskolát a rendszerváltás időszakában viszonylag simán, a szükséges mennyiségű UV beiktatásával, elvégeztem. Emlékszem ekkor egy baráti beszélgetés során feltette nekem valaki a kérdés, miért nem megyek el középiskolai tanárnak? Én ez ellen határozottan tiltakoztam, majd másoddiploma megszerzésébe fogtam, ha már a munkahelyek sorra szűntek meg amelyekkel kecsektettek bennünket addig. "Sajnos" a másoddiploma nem végződőtt sikerrel egy személyes konfliktusból kifolyólag. Nem mindenki nézte jó szemmel, hogy a munkanélküliség helyett a tanulást választottuk néhányan és a társadalom élősködőjének nevezett akkor az egyik tanár. Ekkor munka kereséskor abba a falba ütköztem, hogy csak akkor lett volna mukahelyem, ha már túl lettem volna az akkor még kötelező sorkatonai szolgálaton.
A másoddiplomás képzés alatt én is nyelvtanfolyamra jártam és korrepetálással próbáltam némi bevételre szert tenni az egyéb diákmunkákon kívül. Ennek lett egy olyan következménye, hogy a főiskolát követő évben sikerült úgy szervezni az életem, hogy alig zökkentem ki a baráti társaságból, miközben letudtam a katonaságot.
S a leszereléskor a véletlenek úgy hozták, hogy akkor lett üresedés a Kandóban és egyik volt tanárom rám gondolt, mint lehetséges utódra.
E hosszúra nyúlt bevezető arra volt jó, hogy a tisztelt olvasó megismerhette, hogy én hogy lettem közalkalmazott. Egészen pontosan intézeti mérnök, akinek munkaköri feladata labor mérés tartása.
Folytatása lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése