Egy magyar tulajdonban lévő, 150 főt foglalkoztató informatikai cég eLearning portált használ a felvételiztetésre, valamint egyes belső oktatásokra is. Az alábbiakban a cég emberi erőforrások munkakörben dolgozó munkatársával készült mini interjúm olvasható:
Mikor került bevezetésre az eLearning portál a cégnél?
2009-ben vezettük be az eLearning portált, hogy támogassa a
toborzás-kiválasztás tesztírás folyamatát.
Kinek az ötlete volt és miért kezdeményezte?
A vezetőségtől érkezett az igény, hogy a felvételiztetés
folyamata hatékonyabb, gördülékenyebb legyen. A cégünknél (Informatikai Zrt.,
középvállalat) a felvétel úgy zajlik, hogy az első körben alkalmasnak bizonyuló
jelentkezők szakmai tudását az adott munkakörhöz tartozó teszt kitöltetésével
mérjük fel. Korábban erre a célra papír alapú tesztjeink voltak, de az
értékelés, feladatlapok javítása sok időt vett igénybe. Ahogy a cég nőtt, és
egyre több kolléga jelöltet kellett felvételiztetni, a manuális módszer egyre korszerűtlenebbé
vált. Ekkor a stratégiai igazgató megkérte az informatikai osztályt, hogy
találjanak megoldást erre a problémára. Hatékony és gyors megoldást jelentett
az eLearning portál bevezetése. A feleletválasztós kérdésekből álló szakmai
tesztjeink pontszámait azonnal le lehet hívni a tesztek kitöltése után, így
rögtön fel tudjuk mérni, hogy a jelentkező rendelkezik-e a megfelelő szakmai
kompetenciával.
Mire használjátok még a
rendszert?
2011-től belső oktatásra is
használjuk: a munka és tűzvédelmi oktatás tematikája is fent van a portálon. Az
új belépők elolvassák a tájékoztatást, majd egy mini feleletválasztós teszt
segítségével felmérjük, hogy valóban megértették-e az anyagot. Idén pedig bevezettük
az integrált vállalatirányítási rendszerünk oktatását is a rendszeren
keresztül.
Milyen gyakran használjátok?
Minden új felvételizőnél – ez
lehet felvételi időszakban naponta, vagy ha nincs épp üres pozíció, akkor csak
körülbelül két havonta–, illetve az új belépők munka és tűzvédelmi
szabályzatának oktatásánál, integrált vállalatirányítási rendszer oktatásánál.
Mennyire érzed hatékonynak?
Meglehetősen hatékonynak érzem,
főleg mivel ismertem a régi manuális módszer lassúságát. Könnyű kezelni, nagyon
egyszerűen lehet felvinni az új adatlapokat is a rendszerbe.
Ki kezeli?
A humánerőforrás menedzser és az informatikai osztály. Valamint a
felvételiztető középvezetők is, hiszen a kollégajelölt egyes kérdésekre adott
válaszait is meg szokták nézni a mérlegelés során.
Nagyon izgalmas, mint felvételi eljárásban történő részvételként történő felhasználás. Köszönjük, ez egy nagyon jó példa volt!!!
VálaszTörlés