Tapasztalatok

            Jelen pillanatig nem sok időt töltöttem a tanári pályán, de ez éppen elég volt arra, hogy felfigyeljek jó néhány szomorú negatívumra. Sokszor elmondom, de többnyire magamban, hogy bezzeg a mi időnkben nem így volt…ilyenkor meg azonnal próbálom magam lecsendesíteni, tudomásul venni, az idő múlását, de leginkább változását. Mások talán azt mondanák haladni kell a korral… Rendben, ezt el is fogadom, de vajon minden áron? Jó lesz ez így? Mi lesz ebből, hová fogunk kilyukadni? Amit most mondani akarok, azt úgy általánosan teszem, rögtön kivágom magam azzal, hogy akinek nem inge, ne vegye magára… de a tényeket ez nem változtatja meg.

          Mi lehet az oka annak, hogy ha egy szakközepes osztályban megíratsz egy dolgozatot, annak felét el sem tudod olvasni. Ha nem akarsz rosszat a kedves nebulónak, és miért akarnál… hát van jó néhány keresztrejtvény a kezedben, amúgy is jön a hétvége, erőltesd meg magad és „szórakozz” velük! Felhoztam ezt egy társaságban, majdnem kinevettek, ha jól hallottam, a hátam mögött még maradinak is tituláltak, mondván, nem veszem észre, hogy manapság minden a számítógépen történik? Valóban… de nem is hagytam szó nélkül, bátran kimondtam: mindezért a gép a felelős. És máris védekeznem kell, mielőtt valaki a gép ellenségének tekintene. Hittel vallom jó a gép, szép a gép, kell a gép… de valami még sem stimmel, valami megbomlott, elromlott.

            Még most is nosztalgiával gondolok azokra az időkre, amikor szépírás órán rajzolgattuk a betűket, fogalmazás órákon pedig próbáltak megtanítani arra, hogy hogyan kell élni a magyar nyelv szépségével, változatosságával, kifejezőképességével. Látva kezünk alkotását, olvasva elménk szüleményét, ha nem is mindig, de időnként volt sikerélményünk, ha nehezen is, de fejlődött szépérzékünk… Na igen, talán épp ezektől fosztja meg a számítógép gyerekeinket.