TAPASZTALATOK 2

       Az előző részben nehezményeztem azt, hogy gyerekeink jelentős hányadának olvashatatlan az írása. Ez, szintén szomorúan mondva, van akinek „előnyére” is válik, ugyanis nem enged betekintést a színfalak mögé, azaz a tartalomba. Az igazi meglepetés csak ezután következne: értelmezhetetlen szöveg, tartalmi összevisszaság, semmit nem mondó zagyvaság… számonkérés esetén persze az ismeretek nagyfokú hiánya, és még nem is beszéltünk a helyesírási hibákról. Hogy honnan tudom ezeket? Hát onnan, hogy az „alkotók” segítségét kérve, nyugodtan leülve, türelmesen, megpróbáltuk megfejteni az amúgy felismerhetetlen írásjeleket… és ez derült ki!

         Ha összegezni akarjuk mindazt, amiről eddig szó volt, elmondhatjuk, hogy az utóbbi években, évtizedekben jelentősen romlott a gyerekek, fiatalok írás és fogalmazáskészsége. No,… nem szeretném újra bántani a számítógépet, de ebben neki is van szerepe.  A számítógép azonnali védelmére kelve azért odateszem, hogy a mi felelősségünk viszont ennél sokkal nagyobb, mert mi engedjük meg, hogy a gyerek a házi feladatát a gépen pötyögje be, (ami időnként nem is rossz, csak igen általánossá vált), mi szerkesztünk olyan teszteket melyeken a válaszokat csak be kell x-elni, (akár véletlen is adhatnak helyes választ, amire a nebuló aztán még büszke is), az 1+1 kiszámításához számológépet használ… és lassan lassan elérjük azt, hogy az amúgy csodákra képes emberi agy adottságainak csak kis hányadát értékesítjük. Nem kár érte?

          Manapság egyre ritkábbak az emberek közti közvetlen találkozások, a kapcsolattartások jelentős része a neten történik, itt viszont már csak rövid tőmondatokban, gépi zsargonokban kommunikálunk. De ami igaz, igaz, hihetetlenül megnőtt az információ átadásának sebessége. Egy másik veszély viszont az, hogy az írás-olvasás minőségének romlásával párhuzamosan még egy ennél is súlyosabb veszteség is ér bennünket: (romlik, netán megszűnik az emberek közti lelki, érzelmi kapcsolat…elhidegülünk) Jó lenne valahogy ebben is megtalálni az egyensúlyt!