A téma aktualitását mi sem támassza jobban alá, hogy mire megírtam az első bejegyzésem egyik kollégánk megelőzött. Mégis úgy döntöttem maradok az eredeti elképzelésnél, még egy nézőpont, néhány felmérés adata jól megfér az övé mellett.
Győz az e-könyv a hagyományos papír alapon forgalmazotton?
Egyáltalán beszélhetünk –e a két könyvtípus „ütközetéről”? Nyerünk vagy
veszítünk ezáltal?
Kérdések, amelyek gyakran megosszák az egyik vagy a másik
tábor lelkes tagjait.
A válasz valóban nem egyszerű. Már csak azért sem, mert mint
annyi más területen hatalmas túlzás lenne nagy kijelentéseket tenni, hogy így
vagy úgy van, hogy az e-könyv vagy a hagyományos támogatóinak van igazuk.
Egy-egy tanulmány, sőt még sokszor egy-egy felmérés is erősen visszatükrözi
írójának véleményét. Nem is válaszadásra, véleményalkotásra törekszem, hanem
szeretném egymás mellé állítani a különböző felmérések eredményét, bemutatni az
érveket és ellenérveket, keresni, hogyan lehetünk nyertesei a változásnak.
Tizenéves korom óta szenvedélyes olvasóként természetes,
hogy ha van egy kis időm (ez mostanában egészen kis időmorzsákat jelent)
könyvet veszek a kezembe és hagyom, hogy megszűnjön körülöttem a világ. A
nagyszülői, szülői örökségként kapott könyvszeretethez az általuk sok év alatt
összegyűjtött könyvek is jártak, így lakásunkban szinte mindenhol könyvek
vesznek körül. Az olvasás számomra egyértelműen a papírhoz kötődik, szeretem a
könyvek illatát, ugyanakkor gyermekeim nem lettek a szerintem jó példa ellenére
sem mind egyenlőre lelkes olvasóvá. Párom által, aki sokkal inkább a másik világot
képviseli egyre gyarapodnak az e-könyveink, szerencsére nagyon kis helyen
elférve és el kell ismernem nem ez az egyetlen előnyük. Gyerkőceink közül az
eddig nem igen olvasók érdeklődését is felkelti az új forma, ami a kamasznak
talán trendi, a kisebbnek izgalmas, de tény, hogy olvasnak. Nálunk tehát szó
sincs ütközetről, így vagy úgy de hódítanak a könyvek.
Érdekelt mi lehet ennek a hátterében és mi újság ezzel
kapcsolatban tágabb környezetemben, tehát egy ideje jó néhány cikket olvastam a
témában. Ezekből szeretnék szemezgetni a következőkben. Addig is várom a
fórumozók véleményét, e-könyv vagy hagyományos vagy megfér együtt a kettő?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése