Oldalak

2013. október 29., kedd

A tojástartó titka

Akusztikus tervezői munkáim során azt vettem észre, hogy az emberek általában nem értik az akusztikát, még a zenével foglalkozók sem! Sőt, sokan tévhitek alapján építik stúdiójukat, zeneszobájukat, vagy épp szigetelik lakásukat, melynek eredménye értetlen elkeseredés és fölösleges pénzkidobás. Azt gondolom erre a témára is rá lehet húzni a „már gyermekkorban kellene kezdeni” frázist. A hang, a zene, de akár a zajszennyezés is a mindennapi életünk része, ezért véleményem szerint fontos lenne beszélni róla, akár iskolai környezetben is.
A következőkben néhány fent említett tévhitet szeretnék kivesézni.

Az első rögtön a témában elmaradhatatlan tojástartó!
Minden zeneszerető ember, aki valaha megfordult házilag kialakított stúdióban vagy próbateremben biztosan találkozott vele. Koszos fehér, újrahasznosított papírból préselt tálcák, rendeltetésüktől eltérően a falra szögelve. De mire jó ez tulajdonképpen?

Egyesek a hangszigetelési problémák megoldását, mások a stúdióhangzást várják tőle. Aki próbálta, az tudja, aki még nem, higgyen nekem vagy próbálja ki: egyik célnak sem felel meg igazán. Egy előnye van, hogy gyakorlatilag ingyen be lehet szerezni!
A hangszigetelés – helyesebben hanggátlás – nagyban függ a tömegtől, a tojástartó könnyed papírból van, tehát ez a funkció már is kizárva.
A zárt terekre jellemző zengés csökkentésére hangelnyelő anyagokat használhatunk, melyek laza szálas szerkezetűek. A tojástartó valamelyest szálas, de a préselési eljárás miatt a szálak összenyomódnak, ennek következtében igen kis hatásfokkal képes elnyelni a hangenergiát.
Akkor mégis miért használják ilyen sokan? Talán azért, mert a nagymenő stúdiókban hasonló alakú - egyébként speciális szivacsból készült - falburkolatot látnak, és azt gondolják: hangelnyelő, tehát elemészti a hangenergiát, azaz hangszigetelő. Ez azonban nem így van. A hangelnyelés ugyanis nem egyezik meg a hangszigeteléssel.

Tipp: A tojástartót azért teljesen nem kell elvetni! Ha egy teljesen üres, hangvisszaverő felületekkel (festett fal, kő, csempe stb.) határolt helyiséggel rendelkezel, akkor azon még a tojástartó is segíthet. Ha a mennyezetet és a falakat, beburkolod vele, akkor azt fogod tapasztalni, hogy kevésbé zeng a tér.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése