A tökéletességre törekvést anyaként korán feladtam. Harmadik gyermekem születése után döbbentem rá, hogy nekem csak két kezem van, ezzel fogni hármójukét lehetetlen. Ez már elég régen volt, de most, hogy a két nagyobbikom már kamaszodik (a legkisebb meg persze majmolja őket) személyre szóló kizárólagos figyelmet szeretne mindegyik. Na és persze egy időben is, hiszen ugyanakkor érnek haza az iskolából.
A munkámban a tökéletlenséget tanulnom kellene. Nem tudom miért van az, hogy elfogadom azt, hogy ingyen dolgozom napi egy órát ( mert korábban megyek, hogy időben végezzek, de erre azt mondják, hogy ez nem túlóra, ez az én bajom), hogy szó nélkül megteszem azt amire kérnek, akkor is ha ez otthoni munka a szabadidőm (és gyermekeim) rovására megy. Szervezek vevőtalálkozót, sütök rá süteményt, készítek dekorációkat, akkor is ha nem fizetnek érte. A hála: egy köszönömre sem futja, nemhogy béremelésre..
Háziasszonyként képes vagyok 30 féle lekvárt, és befőttet eltenni (és az üvegekre csinos kis csipkés sapkát horgolni), képes vagyok már nyártól a karácsonyra készülni. Minden nap főzök (van, hogy kétfélét), és bármikor rá tudnak venni a gyerekeim, hogy palacsintát süssek nekik.Régimódi dolog tudom, de még a ruhákat is vasalom.
A hobbimban muszáj tökéletesnek lennem, hiszen azért csinálom, mert szeretem, és nem mellesleg keresek is vele egy kis pénzt. Kézműves termék meg csak a maga szabálytalan tökéletességével lesz olyan személyre szóló, hogy eladja magát.
A tanulásban tökéletesség? Most kezdek rájönni, ha nem olvasgatom napokig, húzok ki egy-egy szót és szúrok be helyette másikat, akkor sem lesz tökéletesebb a beadandóm, sőt többet tudni sem fogok ettől, viszont hasznos dolgokra több időm marad. Nagy segítség a levelezőlista is, jó hogy számíthatok a sorstársakra, és jó tudni: másnak sem könnyebb, más sem tökéletes, hanem csak egy ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése