Írás papír nélkül?

Néhány napja eszembe jutott, hogy meg kellene írni a blog utolsó bejegyzését is, ami a két féléves blogírás gyakorlat valóban utolsó bejegyzése lesz. Amikor közel egy évvel ezelőtt szembesültem a feladattal, annak nagyon is kötelező íze volt, pedig az írás valójában nem áll távol tőlem, tizenévesen évekig írtam naplót természetesen kizárólag magamnak, később sokáig verseket ezekből néhány meg is jelent, de ezek jó néhány évvel ezelőtt voltak és papírra íródtak. Volt ugyan egy kisebb próbálkozás szülői élményeim blogban történő megörökítésére, de a néhány havonta íródott bejegyzések cseppet sem követték naprakészen az éltünket. Az ihlet összekapcsolódott a tiszta papíron egyszer csak gondolatokat formáló tollvonásokkal. A billentyűzet és a monitor nem tudta ezt visszaadni, de győzött az időhiány nem lett volna energiám utólag begépelni a kézzel leírtakat muszáj volt megfogalmazni a számítógép mellett. Miután sikerült elengednem magam meglepően könnyen nőttek a sorok és hamar elmúlt a kötelező íz. A nyilvánosság ténye pedig inkább kihívásként hatott és működött is, az előző félévi témám, az generációk közötti párbeszédről most fog megjelenni egy újságban. Jelen sorok tehát nem lesznek egy kötelező blog utolsó bejegyzéseinek gondolatai, mert nem érzem annak és biztos nem is az utolsó.

Még mindig megihlet a tiszta papír, de már tudom nem feltétel csak egy lehetőség. Itt vagy ott, vagy leginkább itt és ott biztosan folytatom.

Köszönöm a „kötelező” feladatot és köszönöm azoknak, akik velem tartottak…