Év vége felé közeledve, egyre inkább érződik diákjaimon (motorkerékpárszerelő szakmunkástanulók), hogy nem bírnak magukkal. Fegyelmezetlenebbek, kevésbé figyelnek, nem ott járnak gondolataik ahol kéne, és unják azokat a feladatokat, melyeket év elején még örömmel csináltak.
Kollégám vett egy ócska Pannónia motorkerékpárt, mely itt-ott már hiányos is volt.
Behozta a műhelybe, hogy restauráljuk a hallgatóink közreműködésével. Adjunk új, életszerű feladatot részükre.
A motorkerékpárszerelő osztály motiválását video kisfilmek megtekintésével kezdtük, majd megbeszéltük a látottakat. Több kisfilmet megnéztünk, és engedtük a tanulókat ötletelni mit miért és szerintük hogyan lenne érdemes megvalósítani. Egyszer csak azt vettem észre, hogy önálló tervezésben van az osztály. Konkrét ötletből szeretnék megvalósítani az általuk megálmodott "vasat"
A végeredmény egy igazi hamisítatlan CAFE RACER lett. Kurtított farokrész, lefelé csavart kormányszarv, trombita kipufogók, kerek frontlámpa, krómok és tűzpiros fényezés.
Konklúzió:
Mindíg vannak és lehetnek új ötleteink, melyeket alkalmazzunk bátran!
Keltsünk vágyakat, generáljunk érdeklődést!
Jelöljük ki a célokat, és a megvalósításhoz vezető utat!
Várjuk meg a kellő pillanatot, amikor már mindenki akarja a feladat megoldását!
Háttérből segítsük az alkotó tevékenységet. (tervezés, megvalósítás)
Irányítsuk finoman a munkafolyamatokat, engedjük az alkotó munkát
Ügyeljünk arra, hogy mindenki sikeresen tevékenykedjen, élvezze, amit csinál.
Ellenőrizzük a munkafolyamatokat, ha kell javítsunk finoman.
Dícsérjünk, jutalmazzunk.
Hoppá lett egy klasszikus motorkerékpárunk.
És a végén nem marad más, mint betakarítani hallgatóink szeretetét, moslygó boldog tekintetét.
Jó munkát mindenkinek!
Kedves Józsi!
VálaszTörlésÉrdekes volt amit írtál, nagyon tetszett, de vizuális típus lévén egy előtte - utána képet szívesen látnék, ha van rá lehetőséged, feltölthetnéd:9Köszike
Igen! Képet! Az elégedett és büszke diákokkal:)
VálaszTörlés