A tanulási motivációról tartott előadásomat hatalmas izgalommal kezdtem el. Először csak az alap izgalom és az engemet vevő kamera okozta az érzéseimet, majd a felvezetőm után a Tanár Úr rögtön kérdezett, amelyre válaszoltam. Mire felocsúdtam a megdöbbenésemből újabb kérdéssel „örvendeztetett meg”. Így a bennem rejlő adrenalinszint még tovább fokozódott, hiszen kizökkentem a jól megtervezett ritmusomból.
Az óra közben folyamatosan próbáltam figyelni a hallgatóságom reakcióját, s azt kell, hogy mondjam, nem jó érzések kerítettek a hatalmukba. Azt gondoltam, hogy várják az óra végét és iszonyatosan unják azt, amit éppen hallanak. Ezzel szemben, amikor elmesélték érzéseiket, akkor sok-sok olyan kritikát kaptam, amely azt támasztotta alá, hogy rosszul mértem fel a helyzetet. Több társam pozitív érzéseiről beszélt. Örömmel vettem tudomásul, hogy a tapasztalt tanárok is azt mondták, hogy egy videofelvétel jelentősen befolyásolná a teljesítményüket és hogy mennyire jól kezeltem ezt a kialakult helyzetet. Én nem így éreztem. Az óra tanulsága, hogy az óraadó tanár nem feltétlen úgy éli meg az adott szituációt, mint amit a diákjai éreznek. Úgy gondolom, hogy még nagyon sok rutint kell ahhoz szereznem, hogy „olvashassak” a hallgatóságom szemében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése