Megnyitom az
internetet. A projektor kép rendben. Kezd csökkeni a pulzusom, lehet hogy
megélem a 8:30-at. Az idegeim megnyugvása után az agyműködésem is kezd
helyreállni és rögtön megszólal a vészcsengő, hogy az osztály áll, a két hetes
pedig rád vár, hogy jelentsen, te pedig miért bűvölöd a számítógépet nekik
háttal az asztalra görnyedve? Gyors cselekvés, jelentés kész, osztály leül, és
kis türelmet kérve újra vissza a géphez. Az internet címet írom, közben már
magamban az óra kezdést gyakorlom. Gáz vagy öreg – hallom a hangokat, pedig
csend van az osztályban, én mégis hallottam vagy én gondolkodtam hangosan, már
nem tudom.
http://www.profession.hu/allas_kviz/oneletrajz
írom a keresőbe, persze hogy elgépelem, kiírja,
hogy ezt el*Gyurcsány*tad, visszatörlés, újra, utána enter, erre lefagy a
windows. Nézek az ofőre bután - ez nagyon ment - ő közli: néha elő szokott fordulni,
indítsam újra a gépet. …… Vettem egy nagy levegőt, mondtam, hogy köszönöm nem
kell és elkezdtem a bemutatkozással kb. 5 perc csúszással az órát tartani. Egy
megfagyott Explorer kép, mint prezentáció a projektoron volt az oktatási
segédeszközöm. A jó barátom a frontvonalon ezek után a karórám lett, melyet
lecsatoltam, az asztalra tettem, és megkezdtem a versenyfutást az idővel…….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése