Kedves Kollégák,
Egy eléggé megrágott,de talán nem teljesen
lerágott csontot osztanék meg …szóval megújuló energia. A mi iskolánkban néhány
évvel ezelőtt egy olyan programban vettünk részt, amely egy kicsit helyére
tette a témáról kialakult nézeteinket. A „tanfolyamot” Bocsó Imre és Véghelyi
Tamás urak tartották, akik Magyarországon úttörői ennek az iparágnak. A
tanulókkal együtt alkotott párokban kaptuk a feladatokat. Kaptunk az oktatáshoz
napelemtáblákat, invertert, akkumulátorokat. Az elején néhányan a kollégáim
közül keverték a frissen tanultakat, tehát napkollektor (meleg víz), napelem
(villamos energia). Csatlakozott hozzánk egy másik iskola is ahol
épületgépészetet tanítanak…kooperáltunk, tehát ők a keményforrasztást mutatták
meg, mi meg nekik a mérést.
Amit érdemes
lényegként kiemelni, hogy a napkollektor, illetve a hozzá kapcsolódó rendszerek
költséghatékonyabban üzemeltethetőek, mint a napelemesek.
Néhány százezer
forintból ki lehet hozni napkollektoros rendszert, ami igen hatékonyan segíti a
beépített pl: gázkazánt. Nyáron nincs gond a meleggel, a használati meleg vizet
teljes egészében adhatja a kollektor. Télen pedig nem mindegy, hogy a gázkazánnak
a 4°C-os vizet kell melegítenie vagy 15-20°C-osat.
A napelemes
rendszerekről csak annyit, ha egy családi ház teljes energiaellátását ily módon
szeretnénk biztosítani, akkor kW-onként kb. 1 millió forinttal számolhatunk, ez
a bekerülési költség. Egy ház esetén, az együttesen fennálló teljesítményigény
maximuma kb. 5-6kW, ha nincs klíma. Ez azt jelenti, hogy 5-6 millió forintba
kerülne. Ha havonta tízezer forintnyi villanyszámlával számolunk, akkor könnyen
belátható, hogy nagyon hosszú a megtérülés ideje. Ha majd mi is nyugati
kollégáinkhoz hasonlóan jól keresünk, akkor majd ragaszkodhatunk a környezettudatos
elveinkhez…és lesz mindannyiunknak, akkor is, ha soha nem térülne meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése