Záró feladatnak egy nagy gyakorlatot kell végeznem, és
dokumentálni videón. Hosszú litániát kapok, hogy ne izguljak a videó miatt.
Miért izgulnék? Imádok szerepelni, engem aztán nem fog zavarni! Először akkor
bizonytalanodok el, amikor egy ebben hozzám hasonló társam meséli, hogy saját
magán meglepődött, mennyire másképp viselkedett a videó miatt. Legnagyobb
meglepetésemre én is ilyesmit tapasztalok, de mással is megküzdöttem.
Először is a technikai bénázás köszön be (újra). Videókamera
beállítása, indítása stb. Második felveendő alkalomra nincs kamera – marad az
okostelefon. Azon nincs annyi tárhely és egyébként is lehetetlen jól
beállítani. (Közben egy tanulótársammal megesik, hogy egy háromnegyedórás folyamat
végén derül ki, hogy nem nyomta meg kellő erősséggel az indítás gombot, és nem
vett fel a gép semmit.) A végén csomó idő megy el, mire kitalálom, hogyan
osszam meg a több gigás mp4 fájlt az oktatóval (google drive lett a megoldás)
A Skype-os értékelése viszont nagyon hatékony, hogy úgy tud
reagálni rám, hogy a 10. percben esett viselkedésemre utal, egyes kérdéseimre
reagál – ezek jól esnek, és hitelesek. Saját magamat visszanézni meg
fantasztikus élmény. Először persze fantasztikusan idegesítő: a hangom, a mozdulataim…
de később nagyon tanulságos dolgokra jövök rá külső szemmel.
Tanulság tanárként: videós feladathoz részletes, egyértelmű
technikai segítség nyújtással indítani, és egy nagyobb egységben (intézmény),
ha több lehetőség is van, akkor több alkalommal is használni a videófelvételt,
hogy enyhüljön a „láz”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése