Könyvek és a mai fiatalság.
Szomorúan tapasztalom azt, amikor a diákokkal beszélek, vagy
feladatokat adok ki, kérdezem őket, vagy csak saját szavaikkal kellene
megfogalmazniuk valamit, az nem igazán sikerül nekik. Hallottam olvastam már én
is erről a problémáról sokat, de más, nap, mint nap ezzel szembesülni. Még az
elején úgy gondoltam ez a diákokból fakad, de rá kellett jönnöm nem egészen
igaz ez a megállapítás. Sajnos visszavezethető ez a mai túl
„multimédiásosodás”-ra, nem olvasnak, de még újságot sem, maximum a közösségi
oldalakon, amiket találnak 2-3 mondatban. Értelmezni is csak az osztály 40-50 %
tud , a többinek nem sok fogalma van arról mi is van leírva. Kérdezni szoktam őket,
hogy miért van ez így, miért nem olvasnak, de sorra azt a választ kapom: nem
érdekel, nincs benne semmi jó, sokáig tart elolvasni egy könyvet. Az a baj hogy
inkább letöltik a kötelező olvasmányokat a fájlmegosztókról, és örüljön a tanár,
hogy legalább azt megnézik, holott unalmas, hosszú semmi akció nincs
benne.
A Z generáció koncentrációs ideje megváltozott. A klasszikusok nehezen érthetőek a számukra. Nemcsak a nyelvezete, hanem a tartalma is. Nem látják, hol a párhuzam a jelenlegi életükkel, az ő problémáikkal (ez sokszor csak tényleg az övéké) A digitalizált könyvek új színt hoztak, ahol az eszköz (ebook olvasó) ad egyfajta motivációt, de a tartalom tekintetében modernizáció szükséges. Sajnos a klasszikus irodalom irányába pedig kevés megerősítést kapnak. Otthon sem olvasnak (nincs idő rá)
VálaszTörlés