Éjszakáim hosszabbak, mint a ti nappalaitok, avagy mit meg nem tesz az ember, hogy tanár lehessen!

Hát most már több mint 6 éve oktatok műszaki tárgyakat. Sok gyerkőcnek adtam szakmát a kezébe. Építettünk robotokat, fejlesztettünk elektromos járművet. Motiváltan sikerélményekben gazdagon mentek haza a tanítványaim. Egy napon jött egy érdekes törvény, mely szerint, csak pedagógus végzettséggel lehet szakmát oktatni. Így hát mivel én a tanítást megszerettem és mivel annál jobb nincs is a világon hogy a munkám egyben a hobbim, úgy gondoltam bevállalom és mérnöktanár leszek. Mivel 3 gyerkőc van otthon így minden forint be van osztva és mi is úgy élünk, mint az átlag, fizetéstől-fizetésig, számítanak a költségek.
Sajnos a tanulásnak vannak mellék költségei, mint az utazás. Mivel olcsó szállást nem sikerült találni, így hát szegény ember vízzel főz alapon, péntekenként beköltözöm Óbudán, az egyetem előtti téren, a csomagtartóba. Este még egész jó a helyzet, de hajnalban már mikor szegény vizes üvegem megfagyott mellettem, akkor csak Petőfi Sándor verse járt a fejemben: "...jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat..."HÁT IGEN! Nem adom fel! ...Mert remélem megéri küszködni, hogy ott lehessek, mikor tanítványaimnak először elindul az általuk alkotta szerkentyű és látom az arcukon a sikerélményt, nekem az az igazi fizetség.