Az útmutatók diákok számára történő közzététele kapcsán úgy
döntöttünk az iskolámban, hogy ezt elektronikus úton fogjuk megtenni, egyrészt
mert környezetkímélő, másrészt egyszerű és mindig mindenki számára elérhető,
akinek van számítógépe és internet kapcsolata. A mai világban a diákok döntő
többségének rendelkezésére állnak ezek a feltételek otthon is, akinek pedig
mégsem, ők el tudják érni a folyósón elhelyezett számítógépekről, vagy a könyvtárból,
informatika termekből. Az elektronikus közzététel legegyszerűbb formája az
volt, hogy ftp szerveren keresztül osztjuk meg az anyagokat. Így azt is meg
tudtuk oldani az iskolai szerveren keresztül, hogy ugyanazzal a loginnal kell
belépni, mint amúgy általában. Minden tárgy, azon belül osztály és tanár kapott
egy mappát, ahova feltölthette az anyagokat. Ennek a formája és kezelhetősége
azonban nem a legjobb. Nem mindig egyértelmű, hogy melyik mérés is következik
majd. Ennek megoldására –és mivel itt az egyetemen sokat használtuk már- egyik
kollégám próbaképpen feltelepítette a Moodle rendszert és ebben próbáljuk majd
meg kialakítani a megfelelő kurzusokat a tárgyaknak megfelelően. Itt a
keretrendszer adottságaiból adódóan sokkal több dolgot meg lehet valósítani
majd, mint egy sima ftp-s fájlmegosztás esetén: beugró teszteket lehet
elvégezni, fórumon hozzászólni, saját anyagot feltölteni, nyomon követni a
tanulók tevékenységét.
Remélem beválik a rendszer középiskolai felhasználás esetén
is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése