Elektronikai
áramkörök kivitelezése laborgyakorlatokon I.
Állandó
probléma, hogy az adott mérési, forrasztási feladatot milyen
módon végeztessük el a tanulókkal. Természetesen ez függ a
feladattól, illetve a rendelkezésünkre álló anyagi
kerettől.
Először a próbapanelt mutatom be, ez egy
érintkezőkkel ellátott műanyag lap, hátulja öntapadós, így
könnyen rögzíthetjük akár a munkaasztalhoz is. A legelterjedtebb a 270, a
400 és a 600 érintkezős kivitel, de léteznek 1000 felettiek is.
Segítségével egyszerűbb kapcsolási elrendezéseket valósíthatunk
meg oly módon, hogy az elektronikai alkatrészek lábait az
érintkezőkbe dugjuk, a kapcsolási rajz szerinti összeköttetések
kialakítására pedig vagy magát az alkatrészlábakat vagy drótot
használunk.
Előnye a gyors és egyszerű kivitelezés, illetve a
bonthatóság, bármikor újból felhasználható. Segítségével a
tanulók könnyen elsajátíthatják az egyszerűbb kapcsolási
rajzok értelmezését, működését és gyakorlati
megvalósítását.
Hátránya, hogy bizonyos alkatrészmennyiség
után már a megvalósított áramkor nehezen áttekinthető, könnyen
eltévedhetünk a „drótdzsungelben”, nem is beszélve a
kivitelezési módszer miatt keletkező szórt induktivitásokról és
kapacitásokról, ami az áramkör viselkedésre akár jelentősen
befolyásoló tényező is lehet. Épp ezért kizárólag az egyszerűbb
áramkörök bemutatására használjuk.
Próbapanel
segítségével megvalósított egyszerűbb áramkör
Különböző
méretű próbapaneleket jó áron találhatunk a HEStore
kínálatában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése