Elektronikai áramkörök kivitelezése
laborgyakorlatokon II.
Amennyiben a próbapaneles megoldás nem járható út, illetve az adott áramkör nem áll rendelkezésünkre előre kimaratott áramkori lapon, de szeretnénk a forrasztást is gyakoroltatni, ideális megoldás lehet a próba NYÁK. Ez egy különböző méretben kapható, általában egyoldalas, előre kimaratott általános rajzolatú áramköri lap. Legelterjedtebb a forrszemes, forsávos és IC-s kivitel, de léteznek speciális változatok is. Általános igényeket az első két változat maradéktalanul kielégíti.
Előnye, hogy használatával akár bonyolultabb áramkörök is megvalósíthatóak, a tanulók nem csak az adott áramkörrel és működésével ismerkednek meg, hanem a forrasztást is gyakorloják. Megjegyzem csak forrasztási gyakorlatokon is kiválóan alkalmazható.
Hátránya
a korlátozott újrafelhasználhatóság, ami a gyakorlatban azt
jelenti, hogy a már egyszer felhasznált panelek nagyon kis eséllyel
állíthatóak újra „hadrendbe”. Természetesen az előre
megrajzolt panelek használata a legköltséghatékonyabb, de ezzel
akár be is szoríthatjuk magunkat, hiszen az előregyártott
panelekkel megvalósítható áramkörök, csak egy adott kapcsolás
megvalósítására, bemutatására alkalmasak. Véleményem szerint
azonban néhány alkalommal nyugodtan színesíthetjük óránkat
azzal, hogy egy a megszokottól eltérő kapcsolást valósítunk
meg, mutatunk be. Erre kínálnak jó megoldást a HEStore által is
forgalmazott próba NYÁK-ok.
Próba NYÁK felhasználásával elkészített áramkörök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése