Egyszer a párommal a metrón
utaztunk, amikor látom, hogy egy fiatal lány a másik ülésen olvas egy
szerkentyűn valamit. Megkérdeztem, hogy mi az, amit látok, azt mondta, hogy
e-book olvasón olvas e-book-ot.
Én még ekkor ismerkedtem meg az
érintőképernyős csoda eszközökkel, a telefonnal és az ipaddal, tehát megint egy
új információhoz jutottam az informatika terén.
De mi is ez az e-book?
A Wikipédiából kiírva a
következő meghatározás:
„Az e-könyv
az elektronikus formában létrehozott és terjesztett szöveget és egyes esetekben
grafikát tartalmazó fájl, ami digitális megfelelője a nyomtatott könyvnek.
Használatához, olvasáshoz megfelelő elektronikai eszköz szükséges.
Az
e-könyvet, azaz elektronikus könyvet az internet
megjelenése hívta életre. Korábban is készítettek olyan dokumentumokat, amelyek
könyvszerű tartalmat hordoztak, de e-könyvnek igazán azóta nevezik ezeket,
amióta letölthetővé váltak az internetről. Az e-könyvek elterjedésének másik
feltétele a megfelelő méretű és minőségű kijelzővel rendelkező hordozható
eszközök megjelenése. Jelenleg a célnak leginkább megfelelő olvasó eszköz az
ún. e-papír
kijelzővel ellátott e-könyv olvasók,
amely technológiát habár nem erre a célra fejlesztették ki, de a minőségi
feltételeknek legjobban megfelel.
Az
e-könyvek egyik jellegzetessége, hogy mivel nyomtatási költség nem terheli őket
így olcsóbban értékesíthető, a virtuális formának köszönhetően pedig jobban és
gyorsabban terjeszthető. Az e-könyvek létrehozásának alacsony költségéből
eredően ma már számos olyan könyv van, ami csak elektronikusan létezik. Sőt,
amióta az internetmarketing is felismerte az e-könyvekben rejlő lehetőségeket,
számos e-könyv ingyenesen is letölthető.
Az
e-könyvek magukban hordozzák annak a lehetőségét, hogy az olvasó az
elektronikus könyvet kinyomtassa és úgy olvassa el, bár ez nem célszerű, mert
így drágább, mint a hagyományos nyomdai eljárással készült könyvek. Az
e-könyvek terjesztésének egyik kulcsfontosságú kérdése a szerzői jogvédelem
érvényesítése, amely másolás és nyomtatási blokkolás integrálását jelenti.
Egyes kiadók csak úgy egyeztek bele tulajdonukban lévő művek e-könyvbeli
közléséhez, ha megfelelő védelem szavatolnak az internetes terjesztők.
Az
e-könyvek optimális terjesztésének feltétele, hogy az e-könyv egy szabványos
formátumban jelenik meg.”
Kérdésem
az lenne, hogy használt valaki ilyet közületek, és ha igen, mi a benyomásotok
róla?
A témához találtam egy érdekes videót, de csak leírtam a címet, mert mindig lefagyott a gépem, ha belinkeltem.
http://tv.pcworld.hu/video/az-e-book-olvasok-tortenete
Én e-könyvet inkább telefonon keresztül szeretek olvasni, mert az amúgy is mindig nálam van, vagy laptopon, kényelmesen, otthon. De egyre sűrűbben látok én is kifejezetten e-könyv olvasót használó fiatalokat, és ami őszintén szólva kicsit meglep, időseket. Egyébként az e-könyvvel kapcsolatosan felmerülő költségek érthetően leírva és összeszedve itt tanulmányozhatóak: http://blog.bookandwalk.hu/2012/03/06/az-e-konyv-paradoxon/
VálaszTörlésA könyveket én is a mobilom olvasom (ma már nem drágák ezek), az kéznél van, és menet közben mindent elérek velük, ha éppen szükséges. Viszont hosszútávon nem biztos, hogy kényelmes olvasni. A e-book olvasók kevésbé bántják a szemet.
VálaszTörlés