NEM TANUL A MAGYAR!

„Olyan keveset tanulunk, hogy az már Balkán” címmel jelent meg március 18-án a portfolio.hu portálon egy cikk, mely a KSH adataira alapozva boncolgatja a magyarországi munkavállalók hozzáállását a lifelong learning jegyében.

A cikk az adatokra hivatkozva feltárja, hogy míg Magyarországon a „munkaképes korú lakosság körében” (25-64 év) ez az arány 3%, addig van olyan európai állam, ahol ez a tízszerese (Dánia 38%). Ezekkel az adatokkal Magyarország olyan országok mellett szerepel mint Románia, Bulgária, Görögország, Törökország és már skatulyáznak is minket. Arra csak a cikk ábráit is értelmezők figyelhetnek fel, hogy Franciaországban és Olaszországban is maximum 6% ez az arány.

A cikk írója elemző, de azért néhol előbúvó sajnálkozó stílusával olyan érzetet kelt az olvasóban, hogy a magyarok a mai nehéz helyzetben sem ismerik fel a lifelong learning fontosságát vagyis a „segíts magadon és Isten is megsegít” elvet, és így nem is tesz azért, hogy jobb legyen neki. Nyilván a cikknek nem témája, hogy a gazdasági és társadalmi környezetben is vizsgálja az eredményeket, de ezek mellett nem lehet elnézni, mert alapvetően befolyásolják az adatokat.

A magyarországi munkaképes népesség nagyobb része a példának felhozott skandinávokkal szemben olyan fokú létbizonytalansággal szorosan összefonódó pénzügyi bizonytalanságban él már több éve, hogy kétszer is meggondolja a jellemzően költségtérítéses képzéseken való részvételt. (Ha egyáltalán az idejéből futná rá mert nem kell több helyen dolgoznia.) Miközben joggal gondolhatjuk, hogy éppen ezeknek a képzéseknek köszönhetően tudnának ebből a helyzetből kitörni...ördögi kör.

Ezen túlmenően, bár a lifelong learning egyre szélesebb körben ismert kifejezés, én a főiskolán találkoztam vele először és Duchon tanár úr jegyzetéből is tudhatjuk a távoktatással és az e-learninggel kapcsolatban: „Kimutatható, hogy azok a hallgatók, akik magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, könnyebben tudják kezelni az önálló tanulás problémáját, és a távoktatás szabadsága valóban kedvez nekik. Azonban az alacsonyabb iskolai végzettségű tanulók komoly problémába ütköznek az önálló tanulás terén. Nekik nagyobb szükségük van több személyes tanári konzultációra, amit a távoktatás nem úgy biztosít, ahogy szeretnék.” A KSH adatai szerint 2010-ben a 25-64 éves munkaképes népesség 20,1% -a rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Ezen népesség maradék 79,9 % -ának vajon mekkora része találkozott már eleve a lifelong learning, távoktatás, e-learning fogalmakkal? 
 

A posztnak nem az a célja, hogy felmentse az országot a Balkán felé sodró népesség 97%-át (mondjuk arra melegebb van), hiszen én is hiszek a lifelong learningben. Nem lennék ezen a kurzuson, ha nem hinnék. De úgy gondolom, hogy az adatokat ne más országokhoz viszonyítva (bár kétség nélkül kell valamilyen etalon, amit célul kell kitűzni) adatszerűen elemezzünk, hanem az ország társadalmi, gazdasági kontextusában, a népesség lehetőségeihez mérten tegyük.

Németh István

2012.03.21.