Egy
érettségi utáni szakképzéseket folytató középiskolában és egy felnőttképzési
intézetben dolgozom. Pár informatikát tanító kollégámmal együtt már a moodle
rendszeren keresztül megismertettük az e-tanulás nyújtotta kedvező
lehetőségeket a diákokkal és már hatékonyan működik az informatikai jellegű szakképzéseken.
Azonban
a nem informatika tantárgyakat tanító kollégák még nem szívesen használják ezt
a keretrendszert, vagy idegenkednek az e-learning bármilyen formájától.
Ezért
megkérdeztem iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli szakképzésen tanuló 18
és 50 év közötti diákok véleményét az e-tanulásról az elmúlt tanévben a Google
dokumentumok között található kérdőív szerkesztő és kiértékelő szoftver
segítségével.
Arra
voltam kíváncsi, hogy a diákok miként viszonyulnak az e-tanuláshoz, valamint
arra, hogy ők mennyire tájékozottak az e-tanulás világában.
A
diákok többsége már tájékozott volt az e-tanulással kapcsolatosan, s
elgondolkodtató és továbbgondolásra érdemes válaszokat írtak.
"Bárhonnan
elérhető, így nem kell feltétlenül a képzésen személyesen részt venni."
"Interneten
keresztül tanulás, tananyagok megosztása, könnyen elérhető tananyag."
"Könnyű és gyors
tanulási forma."
"Otthoni
elérhetőség a tananyagot illetően, megkönnyíti a tanulást, hiszen akkor
tanulhatunk, amikor időnk/energiánk engedi."
"Olyan tanulási
mód, amely nem tankönyvek segítségével történik, hanem számítógépek
segítségével vagy más elektronikus eszköz segítségével."
A
diákok 98%-a rendelkezik otthon számítógéppel és már internet elérhetőséggel
is. 88% -uk használja a csevegést, a chat-et, valamint 97% az önálló tanulásnál
már az internetet veszik segítségül. Mivel
azonban a képernyőről történő tanulás káros a szemnek, ezért csak 47% tanul
képernyőről. (Láttam már e-book olvasókat, ami kíméli a szemet. pl Kindle), 89%-uk
szívesen venne részt olyan tanfolyamon, ahol e-learning segítségével sajátítják
el a tananyagot és 89%-uk hatékonynak tartja is az e-tanulást.
A
diákok megfogalmazták azokat a gátló tényezőket is, hogy véleményük szerint
miért nem elterjedt még az e-tanulás, vagy miért nem alkalmazzák az oktatási
intézmények szívesen.
Többségükben
azt említették, hogy az informatikai háttér nem megfelelő, vagy a hallgatók és
a képzők jobban szeretik a jól bevált módszereket, vagy azt, hogy a
hallgatóknak nincsen megfelelő informatikai tudása. Fontosnak
tartották első helyen, hogy a képzők nyissanak e lehetőség felé, valamint
megfelelő infrastruktúra és jó minőségű e-learning tananyagok elkészítését hangsúlyozták.
"Technikai
feltételek, kevés jó minőségű tananyag, kevés hozzáértő tanár. Az internet
hálózat nem mindenhol megfelelő, vannak még elavult számítógépek."
Az
egyik informatika szakmacsoportban tanuló diák válasza nagyon elgondolkodtató
volt:
"Az élet közelít
ahhoz a státuszhoz, amikor minden gép-internet-szerver központú lesz, és ebben
a szakmában látom a jövőt."
Ez
a válasz felnőttoktatási intézmények, intézményvezetők számára motiváló erejű
lehet abban, hogy szorgalmazza az e-learning bevezetését és alkalmazását az
oktatásban, valamint a piacon maradás egyik lehetőségét is jelentheti számukra.
Új svéd iskola (erre még várni kell 10-20 évet) |
Csak csatlakozni tudok a leírtakhoz !
VálaszTörlésAmíg nincs meg az iskolában az a "Csapat, az a Mag" ,akik felismerik és támogatják az eLearning-et,ha nincs motiváció, nem megfelelő rendszerszemléleti gondolkodás, kevés a pénz és személyi feltételek sem adottak, akkor csak ábrándokat kergethetünk.
További nehézséget okoz, ha az iskola vezetősége nem preferálja az új lehetőségek bevezetését !