Pénzügyi ismeretek
Úgy látom, hogy Magyarországon a lakosságnak tényleg csekélyek a gazdasági, pénzügyi ismeretei.
Ezt lehetne javítani, ha már az iskolában is foglalkoznának vele.
Érdemes lenne időt szánni a bankkártyákra, hitelkártyákra, különböző hitel konstrukciókra és az öngondoskodásra is egyre nagyobb
figyelmet kell fordítani.
A jóléti állam zsugorodik, a nyugdíjrendszerek kezdenek
ellehetetlenülni egész Európában. Számos országban az egészségügy is komoly
finanszírozási problémákkal küzd, ami esetenként szintén a kedvezőtlen
demográfiai folyamatok következménye.
Magyarország sajátossága, hogy a következő években a
legnagyobb méretű korosztály, a Ratkó-korszak gyermekei nyugdíjba vonulnak és
nagymértékben megnövekszik a nyugdíjasok tábora. Az Alaptörvény szövege alapján
az állam ma már nem garantálja egyértelműen a nyugdíjfizetések stabilitását.
A bankkártya mindig bankszámlához kapcsolódik, használatának
fedezetéül pedig a számlán lévő pénzösszeg vagy a számlához kapcsolódó
hitelkeret szolgálhat.
A hitelkártya ezzel szemben több, mint egy egyszerű bankkártya.
A hitelkártyához nem szükséges külön bankszámla. Az ügyfél a bank által
rendelkezésére bocsátott hitelkeretet használhatja vásárlásra vagy akár készpénzfelvételre is a hitelszámla terhére.
Hitelek
A folyószámlahitelek bár nem a legolcsóbb
hitelek közé tartoznak, sok esetben előnyösebb lehet átmeneti pénzhiány
kezelésére, mint bármelyik más hiteltípus.
A személyi kölcsön igénylése sokkal
gyorsabb, mint a jelzáloghitelé és költségek tekintetében is olcsóbb, de általában már 1,5 -2 millió forint feletti már jobban
megéri a szabad felhasználású jelzáloghitel a nagy kamatkülönbség miatt.( Már ha van ingatlan!)
A Diákhitel- konstrukció a felsőfokú tanulmányok megkönnyítésére jött létre kedvező feltételekkel és bármire szabadon elkölthető.
Ha ezzel a néhány fogalmakkal tisztában vagyunk, talán könnyebb lesz a bankok kínálatai között eligazodni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése