Az interneten olvasgatva találtam rá egy jó lehetőségre, mely segítségével tanári munkám során össze tudom kötni a tanulást az élményszerzéssel. Ezt a kettősséget kihasználva motiválhatom a diákjaimat arra, hogy ne csak tanulják, hanem megtanulják a kötelező tananyagot.
A Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt „Határtalanul” programra pályáztam. A pályázat címe Robotok programozása határok nélkül. A témát gyorsan ki tudtam választani, az iskolánkban az oktatásban rendszeresített a FESTO cég által gyártott Robotino robot programozása volt. A Robotino egyszerű, grafikus nyelven programozható kör alakú robot, kamerával érzékelőkkel és egyéb kiegészítőkkel felszerelve. A cél a robot programozásának megismerése és a következő záró feladat eredményes megoldása volt: A Robotino-nak egy körülzárt területen elhelyezett piros és kék lufik közül egy tűs dárdával ki kellett durrantani az ellenséges piros lufikat a lehető legrövidebb idő alatt.
Ez egy kis ízelítő mit tud a robot.
Korábbi versenyzéseink során találkoztam zentai kollégákkal, akik informatika szakos diákjaival jöttek el az Országos Tudományos Technikai Diák Kiállításra. Felvettem velük a kapcsolatot és néhány e-mail váltás után összehoztunk egy személyes találkozót az igazgatójukkal. Tisztáztuk a részleteket, mit takar a pályázat, hány diák tud benne részt venni, milyen időpontban legyenek az utazások, mit kell a vendéglátó iskolának biztosítani és mennyibe kerül ez a résztvevőknek. Szerencsére a pályázat keretében a szállás és utazás teljesen ingyenes volt, csak az étkezést és a fakultatív programokat kellett a résztvevőknek finanszírozni.
A program sikeres lett a diákok körében, önként jelentkeztek rá és aktívan vettek részt benne. Gyorsan elsajátították a tananyagot a második utazás során már régi ismerősként üdvözölték a zentai diákokat. A pályázat elérte a kitűzött célt.
A program folyamatos, rendszeresen meghirdetik minden évben. Javaslom, ha lehetőségetek van rá nézzétek meg a linkeket és Ti is pályázatok. Az idei év beadási határideje már lejárt, de a következő évre már most el lehet kezdeni az anyaggyűjtést. A jó program kialakításához partner kiválasztásához és a szabadidős tevékenységek összehangolásához sok időre és egyeztetésre van szükség.
A következőekben a buktatókról is írok néhány gondolatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése