A motiváció… (2. rész)

Sajnos a diákjaim többségénél hiába keresem a „motivációt”, a többségnél még csírájában sem sikerül megtalálnom… Lehet, hogy rosszul keresem? Nem vagyok osztályfőnök - gépész szakmai tárgyakat „igyekszem” oktatni egy középiskolában – ennek ellenére többször tartok „motivációs kiselőadást”, hátha sikerül végre valami lendületet adnom diákjaimnak. Bár abban a pillanatban úgy tűnik, sikerül a többséget elgondolkodtatnom, de csak nagyon keveseken tapasztalom, hogy igazán eredménye is lenne…

Nem egy diákom van, akiről úgy érzem, az órákon a legnagyobb célja a semmittevés, a nem oda-figyelés, a telefon és egyéb kütyük nyomkodása, az alvás, vagy esetleg épp rendbontás… Az érdeklődés-felkeltés és fenntartás itt szóba sem jöhet, többen már első találkozásunk alkalmával kijelentették, ők „pályát-tévesztettek” vagy egyszerűen „így jött össze, hogy ide jelentkezzenek”, s egyáltalán nem érdekli ez a szakma őket. Ezért nem is akarják megtanulni… „Miért is tennék, nekik csak az érettségi kell, kizárólag csak azért járnak még mindig ide.” – mondják. Kérdésemre, hogy az érettségin a papírt, vagy a papírral együtt a tartalmat, azaz a tudást is értik-e, válaszként szinte büszkén, hangosan, gyakorlatilag egyszerre skandálva a „papírt” szó hangzik el… (Tisztelet persze a kivételnek, mert szerencsére azért olyan is van, ez a cikk nem róluk szól! Hiszen természetesen vannak, akik tovább-tanulásukat tervezgetik, vagy egyéb, meghatározott elképzeléseik vannak a közeljövőről, amiért tudatosan cselekednek is.)

És utána kérdezem? „Majd csak lesz valahogy!” – mondja ezt több, már végzős, érettségi előtt álló, közel 20 éves fiatal… Nem valami bizalomkeltő hozzáállás…

Tanárként ekkor mit is tehetünk? Vagy tehetünk egyáltalán bármit is?

Kép forrása: http://www.tozsdeforum.hu/

Folyt. köv.