Oldalak

2014. május 18., vasárnap

Egy különleges nap 2. rész



Megnyitom az internetet. A projektor kép rendben. Kezd csökkeni a pulzusom, lehet hogy megélem a 8:30-at. Az idegeim megnyugvása után az agyműködésem is kezd helyreállni és rögtön megszólal a vészcsengő, hogy az osztály áll, a két hetes pedig rád vár, hogy jelentsen, te pedig miért bűvölöd a számítógépet nekik háttal az asztalra görnyedve? Gyors cselekvés, jelentés kész, osztály leül, és kis türelmet kérve újra vissza a géphez. Az internet címet írom, közben már magamban az óra kezdést gyakorlom. Gáz vagy öreg – hallom a hangokat, pedig csend van az osztályban, én mégis hallottam vagy én gondolkodtam hangosan, már nem tudom.
http://www.profession.hu/allas_kviz/oneletrajz   
írom  a keresőbe, persze hogy elgépelem, kiírja, hogy ezt el*Gyurcsány*tad, visszatörlés, újra, utána enter, erre lefagy a windows. Nézek az ofőre bután - ez nagyon ment - ő közli: néha elő szokott fordulni, indítsam újra a gépet. …… Vettem egy nagy levegőt, mondtam, hogy köszönöm nem kell és elkezdtem a bemutatkozással kb. 5 perc csúszással az órát tartani. Egy megfagyott Explorer kép, mint prezentáció a projektoron volt az oktatási segédeszközöm. A jó barátom a frontvonalon ezek után a karórám lett, melyet lecsatoltam, az asztalra tettem, és megkezdtem a versenyfutást az idővel…….

Egy különleges nap 1. rész



A nap ugyanúgy kelt fel, mint máskor; ő nem tudta, hogy ez a nap más, mint a többi. Ez különleges, hiszen ma tartom az első osztályfőnöki órámat. Az óra a Pataky Szki –ban a 11./A osztályban van. Pontos érkezés az iskolába, folyamatos nyugtatás, eddig minden rendben. A technikát, hogy időben induljunk, óra előtt 10 perccel elkezdtük összerakni. Laptop bekapcsol, internet működik, minden szuper. Viszont nincs projektor kábel, ez még nem gáz, gondoltam. 3perc órakezdésig, megérkezik a kábel, gyerünk, kezdjük az órát! Ok, de hol a kép! A projektor fekete, a gépen van kép. F7; F7; F7??? Kezdek megsemmisülni, velem szemben 25 kamasz fiú – nem gondolok, bele mit gondolnak – néz kérdően. Kép vagy projektor, vagy gép, de csak szigorúan külön-külön. Mentő ötlet: a tanár úr gépét kapcsoljuk be. Szuper! Gyorsan minden másolás pendrive-ra. Windows feláll, közben becsengetnek, kezdek számolni magamban. 3 után kezdem az órát, kérem a heteseket.

Az elektronikus napló előnyei és hátrányai

Végezetül, pedig szeretném lezárni személyes véleményemmel az e-napló előnyeit és hátrányait.

A véleményemet természetesen tapasztalataim alapján fogom megírni. Amióta tanítok csak az e-naplóval volt dolgom, így nem szembesültem a papír alapú napló írásával és vezetésével. Örülök annak hogy az iskolában ahol dolgozom adott az a körülmény, hogy megismerhessem és használhassam az e-naplót. Az 1. blogbejegyzésben említettem, hogy amióta tanítok azóta már a ma használt e-napló - val együtt ez a harmadik amit az iskola használ. Bizton állíthatom, hogy érdemes egy rendszert kiépíteni az e-napló használatához.

2014. május 17., szombat

Serdülők segítségkérő magatartása

Pedagógia Szemlében olvastam egy cikket, mely felhívja figyelmünket, hogy az iskola fő funkciói már nem az ismeretátadással és tudásszerzéssel függenek össze, hanem a neveléssel és segítéssel. (személyiségfejlesztés, családgondozás, magatartási zavarok kezelése, családi szocializáció korrekciója)
A 15-18 éves korosztályra jellemző, hogy ha bajba kerülnek, ritkán kérnek segítséget. A segítségkérés során végiggondolják, hogy számíthatnak-e segítségre és informálódnak a potenciális segítségnyújtó személyről.
Vizsgálati eredmények szerint gyakrabban segítenek társaiknak, ha korábban ők is kaptak segítséget.
Leginkább az oktatással összefüggő kérdésekben számítanak az iskola dolgozóira. Magánéleti ügyekben kevésbé kérnek segítséget, így sajnos a családi problémák rejtve maradhatnak!

A pedagógusoknak fokozottan oda kell figyelni arra, hogy melyek azok a területek és helyzetek, amelyekben a tanuló segítségre szorul!


Dihidrogén-monoxid

Mai alkalommal egy komoly vegyületről szeretnék írni, melynek jelentőségével nem mindenki van teljesen tisztában.

Egy erősen korrozív vegyületről van szó, mely például a savas esők egyik legfontosabb komponense. De zárt urbanizált környezetben is nagyon jelentős az előfordulása, mosás és fürdés után jelentős mennyiséget bocsátunk a csatornába, mely aztán a tisztítótelepeken gyűlik össze, ahol a költséges kezelés ellenére is a mennyiség nagy része végül élő vizeinkbe kerül, tovább növelve az esők által oda jutott mennyiséget. Ezt persze a halászat során kiemelt halakkal végül az étkezőasztalunkra juttatjuk, de ne gondoljuk, hogy csak a halakkal járunk így! Az esőzések miatt a növényeink, és a takarmányon és itatáson keresztül haszonállataink szervezetébe is beépül, melyet így végső soron mi magunk is elfogyasztunk.

Milyen veszélyeket rejt magában ez a vegyület?
- Nem túl nagy mennyiségben belélegezve fulladást okozhat.
- Korrozív, nagyon intenzíven károsítja a fémeket.
- Penészeket táplálja, korhadást okozva ezáltal.
- Szervezetünkben segíti a méreganyagok továbbítását.

Más veszélyes tulajdonságai is vannak, nem csak élettaniak, például a téli utakon a jég felületének csúszósságáért is ez az anyag felelős, földcsuszamlások esetében is talajlazító hatása a fő felelős.

Lehet-e védekezni ellene?

Van néhány anyag amiben kisebb a jelenléte, de ezeknek sajnos más káros hatásai vannak. Ilyen például a viszonylag tömény vodka, mely harmadannyit tartalmaz, de ott ugye az alkohol hatásai miatt jutunk cseberből vederbe. Zsírban sem oldódik ez az anyag, de az meg hízlal...

Szóval csak óvatosan!

2014. május 16., péntek

Mérnök-tanár képzés

Az Óbudai Egyetem jól kidolgozta a tanárképzést, azonban a műszaki továbbképzés nincs átgondolva szerintem. Reméltem, hogy tanuljuk azt is,hogy adott tantárgyakat hogy érdemes tanítani, de úgy tűnik ez kimaradt a tananyagból, csak azok a tantárgyak vannak, amiket már a főiskolai képzésen is kötelező módon elvégeztünk. Én nem ezt nevezem továbbképzésnek.

Tanárképzés

Tanulmányaimat műszaki felsőoktatásban végeztem és alaposan megszenvedtem vele. Ezért nem nagyon vágytam arra, hogy 4 gyerek mellett átálljak vagy inkább átüljek a katedra túloldalára. Véleményem rögtön megváltozott amikor Füzi Bea tanárnő óráján voltam, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem aludtam el. A műszaki tudományok előadásainak nagy részén alfa állapotba kerültem, vagy csak elkerültem. Most pedig  várom a péntekeket!

Plágium

Lépten nyomon halljuk, hogy dolgozataink plágium mentesek kellenek, hogy legyenek. De mi is az a plágium? Tudjuk azt, hogy, ha mástól veszünk át anyagot, akkor idézőjelbe kell tenni. De mi van akkor, ha a tartalmat átformáljuk, saját nézőpontunk szerint átalakítjuk? Jó lenne tudni, hogy a plágium ellenőrző software mit is vizsgál valójában!

Határidő

Itt a félév vége és összecsapnak a hullámok a fejem felett.
Mi történik, ha kicsúszunk az időből, és utólag kapkodva készítjük el beadandó feladatainkat?
Semmi sem jön össze elsőre, nem fut a program amin dolgoznod kellene, belázasodik a gyerek, jubileumi szülinapi buliba vagy hivatalos, a gyerekek szemedre hányják, hogy minden este a számítógép előtt ülsz, és nem olvasol nekik esti mesét! Amit végül leadsz nem kellően átgondolt, egy összecsapott munka.
Jó lenne tanulni a helyzetből és a következő félévben másként csinálni. De hogyan?

Félév vége




Így a félév végén azt hiszem kijelenthetem, hogy ismét megdőlt egy tézisem. Az oktatástechnológia tantárgy kapcsán az első pillanattól kezdve mumusként tekintettem az elektronikus oktatóanyag feladatra és nagyon féltem tőle. Így utólag bátran kijelenthetem, hogy egyáltalán nem ördöngös feladatról van szó és nagy kedvet kaptam, hogy jobban utánaolvassak, hogy milyen lehetőségek is rejlenek még ebben, amiket a feladat elkészítése kapcsán még nem sikerült felfedeznem.
Léteznek-e vajon olyan programok, amellyel az igaz-hamis válaszoknál mindkét válasz esetén más-más visszajelzés érkezik a diákoknak a kérdés megválaszolása után.Ugyanis az általam használt program esetén csak egyféle visszajelzést tudok a diáknak visszaküldeni, ami egy nagyobb ismeretanyagból kiragadott állítás esetén a magyarázat lehet. Ahol viszont csak egyetlen mondatom van, ami egy tényt közöl és nem szorul magyarázatra ott a visszajelzés funkció feleslegessé válik. 
Mindenesetre nem sok fáradsággal sok mindent elsajátítottam e tantárgy kapcsán és úgy érzem, hogy nagyon hasznos volt. :)