Facebook szeretlek?

Olvasom a véleményeket a közösségi oldalakról, olvasom, hogy veszélyes, olvasom, hogy ajjajjaj már a tanárok is regisztrálják magukat és ezzel tartják a kapcsolatot a diákokkal.
Veszélyes ez? Rossz ez? Őszintén én nem érzem az ördögtől való voltát a dolognak viszont tapasztalom a pozitív visszajelzéseket:
Elfoglalt szülő (sicc!) mondja, hogy milyen jó, napi szinten tudja mit tanul a gyerek (aki épp nem szószátyár korszakában van), mi a követelmény, mert a tanár létrehozott egy zárt csoportot a Facebookon és oda feltesz mindent. (Zárójelben megjegyzem az én 9 éves múlt kislányom sem az a közlékeny fajta suli témakörben, pedig jó tanuló...)
Másik szülő boldogan ecseteli, hogy de jó, a szülők így tudják tartani a kapcsolatot.
Egy harmadik pedig arról mesél, hogy digitális napló meg e ellenőrző ide vagy oda a Facebook legalább nem lassú és működik...
Azt hiszem az a jó a fenti példákban, hogy nem azért jöttek létre ezek a zárt csoportok vagy oldalak, mert bárki bárkivel vagy bármivel  rosszat akart tenni, ki akart babrálni, hanem mert segíteni, informálni/informálódni szerettek volna. A lényeg mindig azon van, hogy ki hogy szeretné használni. (Az ismerősöket pedig ki lehet választani...)
Így jöhet a kőzápor, de Facebook,én szeretlek! :)

Facebook használata tanár-diák kommunikációnál

A közösségi média már mindenhova betette a lábát, még a kéretlen helyekre is eljutott, sőt a tanárok is már a facebookot használják a tanár-diák kommunikáció megerősítésére. Szerintem azzal rendben van, hogy mint intézmények felkerülnek a facebookra, általános információkat, naprakészen megjelenítik, hogy ne keljen szegény szülőnek, szervezeteknek az iskolák honlapját nézegetni, de hogy tanár diák kommunikáció megerősítésre használni a facebookot, azt érdekesnek (kérdésesnek, picit furcsának) tartom.

Az egész gondolatmenet a facebookról ezelőtt héten kezdődött, mikor az egyik tanár az iskolába felkért, hogy mutassam meg neki a facebookot, és ha lehet akkor regisztráljam be, mert az osztályában levő diákok már mind használják, facebookon keresztül kommunikálnak egymással, és ez által vele is tudnak majd beszélni. A kedves tanárnő (aka digitális bevándorló) és a diákjai (aka digitális bennszülöttek, akik már wifi-n keresztül kapták az anyatejet) között akkora "digitális" szakadék van mint a Grand Canyon. Vajon majd megérti a diákok szleng nyelvét a tanár, talán ez a szakadék nagyságától is függ.
Tanár diák közötti kapcsolat akkor indulhat el, ha a tanár bejelöli a diákot, és a diák visszaigazolja, ez fordítva is lehet, de mindenképpen a két fél jóindulatán múlik.

Sajnos elég sok negatív példa található az interneten, facebookon, mikor vagy a diák becsmérli a tanárt, vagy fordítva és ez sem az intézménynek, sem a tanárnak nem tesz jót.

To friend or not to friend: Teachers and students on Facebook


Pár érdekes olvasmány:

Facebook és a tanár diák kapcsolat

Tanárok vs diákok ismerősök a Facebookon

Orangutánhoz hasonlította tanítványát

Teacher-student relationships in social media

Hálózati alapú tanulás

Úgy döntöttem, az ideji blog bejegyzéseknél saját tapasztalatokat, elképzeléseket osztok majd meg. Egyik sem lesz szentírás, csak a saját kis világom, kísérleteim kivetülése. Nézzük!

Hogy mit lehet felhasználni? Szinte bármit! A kísérletezésre kijelölt osztályomnál immár második éve vannak jelen online eszközök.

Mondok egy példát: önnáló kutató feladat, 3 fős csoportokban, szerepek: titkár, kutató, koordinátor, szükséges idő: 2x45perc. A szerepekhez kapcsolat feladatkörök: a titkár jegyzetel, figyeli az időt, a közös prezentációnál vezeti a bemutatást. A kutató végzi a keresést, ő ül a számítógép előtt. A koordinátor segíti a folyamatos kapcsolattartást, bátorít, segíti az előrehaladást.

Minden csoport kap egy-egy nagyobb megválaszolandó kérdést az aktuális témában, melyet online kereséssel bárhogy megvalósíthatnak. A kutatási szempontok: forrás ellenőrzés (pl. vigyázz: a wikipédiát bárki szerkesztheti, lehet fent fals információ), interaktivitás (a projektor előre bekészítve, ösztönzendő pl. a youtube használatát). A feladat során időkeretek vannak: a kutatási részre 20perc, a kidolgozásra, prezentációra való felkészülsére 10 perc. A prezentáció hossza maximum 5 perc lehet.

A feladat módszertana nevezhető talán így: hálózati alapú kooperatív.

Ugyanezen osztálynál mára a facebook is szerpet játszik. A saját osztály csoportba nem kértem a felvételem, de csoportos beszélgetésre heti rendszerességgel kerül sor, ahol meguktól jönnek elő tananyaggal kapcsolatos kérdések, amiket mostanra már egymás között is megválaszolnak (kortárs segítés?). 

Bátorság kell azért az ilyen kísérletekhez, de működhetnek. 

Szerinted? :)

A Számítógépek átveszik a hatalmat

A tudományos fantasztikus irodalomban sok példáját látjuk annak, hogy a számítógépek, okos gondolkodni tudó robotok átveszik az irányítást az emberektől. A régebbi könyvekben a külsőre ember formájú, gondolkodni tudó, érzésekkel rendelkező robotok lázadtak fel. A lázadás véres támadásokban, fizikai erőszakban nyilvánult meg, mintha a robotok egy másik állam katonái lennének és a céljuk az emberek leigázása.

A modernebb víziók már nem az ember formájú robotok lázadását sugallják, hanem a hálózatok összeomlását esetleg a hálózat önálló működését. Előfordulnak olyan esetek, amikor a hálózat kel önálló életre és szerez hatalmat vagy a hálózatokon keresztül kisebb embercsoportok akarnak hatalmat szerezni az emberek felett. (pl.: A hálózat csapdájában, Mátrix, stb.)

A valóság általában sokkal egyszerűbb és szörnyűbb tud lenni, mint az írók által kitalált történetek, filmek. A valóságban a változások nem drasztikusan következnek be, hanem szép lassan folyamatosan, szinte észrevétlenül történnek. Nem a gépek akarnak igába hajtani bennünket, hanem mi a gépeket. Mindent irányítani, kontrollálni és látni szeretnénk, de azonnal „on-line” módon. Tipikus példa erre az „okos telefonok” használata. A rengeteg hasznos tulajdonság mellett olyan szolgáltatások, lehetőségek, szórakozások jelennek meg, melyek a hasznos funkciókat csak úgy tudják kifejteni, ha sok időt töltünk el vele. (pl.: facebook).  

A sok információ leköti az új generációt, a gyerekeket, függőség alakul ki bennük a hálózat használatára, egy virtuális gyorsabb világban szeretnének élni, amit folyamatosan tökéletesítenek, fejlesztenek számukra. Ez most nem jelent nagy problémát, hiszen főleg diákok használják és az idősebb nemzedék nem. A fejlődési ütemet tekintve azonban ez az arány egyre nagyobb lesz.

Ezt az ütemet gyorsíthatjuk, ha tovább növeljük a hasznos és érdekes szolgáltatásokat, információkat a virtuális hálózaton.  Ezért fontos, hogy a hálózati ismeretek, virtuális alkalmazások  mellett tanítsuk meg a diákokat a hagyományos ismeret szerzésre és kapcsolattartásra is.

A facebook és a tanulás

Egy már-már unalmasnak tűnő témát szeretnék még tovább boncolni, ez pedig a Facebook és a diákok kapcsolata. Azon belül is a tanulás és a koncentrálás a közösségi oldal "közelében".
Mint sok mindenki én is tagja vagyok az oldalnak, ezért sokszor elképzelem milyen más lett volna, ha 15 évvel később születek. Amikor én voltam általános iskolás, akkor még az iskolában tudtunk figyelni és otthon nyugodtan, zavartalanul tanultunk, oldottuk meg a sok házi feladatot és magolhattuk órákon át a verseket.
Manapság viszont teljesen más a helyzet. Otthon a szobájukban vannak online az összes ismerősükkel (sok esetben olyanokkal, akikkel még nem is találkoztak) és a gyerekek elmondásaiból leszűrve jutottam arra a következtetésre, hogy otthon már nem szívesen ülnek a tananyag előtt, mivel a gép kapja a legnagyobb figyelmet!

És sajnos ez van! Ha valaki azt mondja, hogy őt márpedig nem rántaná magával ez a fajta viselkedés, ha napjainkban lenne diák, akkor az bizony nem igazából emlékszik a diákéveire. Pont ők azok, akik mindenről tudni akarnak és nem szeretnének kimaradni semmilyen "trendi" dologból. Persze ez neveltetés függő is! De a szülő mit lát??? A gyerek bent van a szobájában a tanulnivalóval, és persze sok esetben a számítógép is ott van mellette. Talán a hálózat időszakos megszüntetése felfüggesztené az otthoni Facebook-ozást átmenetileg, de garantálom hogy a gyerek talál megoldást!

Jelentem, a megoldás már a kezükben van! A neve okostelefon!
Manapság már minden android és symbian operációs rendszerrel ellátott telefonon tudnak az emberek Facebook-ozni. Akár otthon akár a tanítási órákon. (És még wifi sem kell!)
Szóval minden lehetőségük megvan, hogy a lehető legtöbb időt töltsék ezen a közösségi oldalon.... És sajnos akár az órán is, ami viszont kisebb-nagyobb koncentrálási gondokat vethet fel.
Az én szemszögemből mégis az a legszomorúbb, hogy már nem is nagyon igénylik a szabad levegőn való időtöltést (ha már nem tanulnak). Mert ugye minek lennének lent az utcán ha a saját kis "barlangjukból" elérnek bárkit, ami egyértelműen biztonságosabb, de kérdés hogy honnan nézve...

Összefoglalásképp csak annyit tennék hozzá, hogy nem csak a diákok hibája, hogy sokszor nem úgy teljesítenek, ahogy azt elvárnánk tőlük. Ők egyszerűen csak kaptak egy olyan lehetőséget az internet által, hogy egy összetett ismerkedős oldalon tevékenykedhetnek, ahol nemcsak figyelhetik egymást, de még beszélgethetnek is az ismerőseikkel és az újonnan megismert ismerőseikkel.

Szerzői jogok vs digitális kommunizmus

Az elmúlt hetekben viszonylag sokat foglalkoztam az ACTA kapcsán felmerülő szerzői jogi kérdésekkel, mely mellett volt szerencsém a freeconomy kapcsán is elbeszélgetni a témában magukat amolyan véleményvezérnek mondó arcokkal. Nem igazán értek egyet senkivel.

Merthogy ez utóbbival kapcsolatban persze, átalakulnak a hagyományos gazdasági modellek, teret nyer az ingyenesség, értelme van annak, hogy együttesek az interneten a számaikat ingyen rendelkezésre bocsássák és ezáltal nézettségre és reputációra tegyenek szert, csak ezek monetarizálása csaknem olyan nehéz feladat, mint az ellenkező üzleti modell fenntartására történő törekvések.

Ugyanis amíg egyesek azon agyalnak, hogy hogyan betonozzák be szerzői jogaikat, hogyan védessenek le színeket, lassan hangokat, akkordokat annak érdekében, hogy a passzív bevétel mellett minél inkább kiszolgáltatottá tegyék a következő generációt, addig ott a másik oldal is, aki azt mondja, hogy ennek semmi értelme, szabadság van, és mindenki mindent felhasználhat. Ami egyébként ha úgy nézzük, most is így van.

Egészen addig a pontig, amíg egy felhasznált szín, akkord, zene, vagy videórészlet segítségével nem leszünk szemet szúróan jók, sikeresek, és ezáltal nem kezdődik el a világ talán másik végén az emberi gyarlóság azon bugyraiba való leereszkedés, melyek a féltékenység és irigység „értékeket” rejtik. Ezt követően a magunk köré szervezett , pénzszagra gyűlő jogászok tanácsaira hagyatkozva pedig jól elhitetjük magunkkal, megmagyarázzuk magunknak azt, hogy mi miért a miénk, és egyébként is mi találtuk ki a pirost, mert az a buli színe.

Ahogyan azt már több fórumon is hangoztattuk, a digitális termékekkel kapcsolatban a legnagyobb gond az, hogy nincsen legális másodlagos piacuk. Emellett további probléma, hogy a hasznosságuk sokkal gyorsabban évül, mint egy hagyományos terméké: gondoljunk csak bele, ha veszünk 5.000 Ft-ért egy pénztárcát, akkor azt jó esetben évekig használjuk, élvezzük a kifizetett pénzünkért cserébe a termék mindennapi előnyeit. Ezzel szemben egy film internetes megvásárlásával, annak megnézését követően 2-3 óra múlva a tranzakciótól számítva akár 80-90%-zal esik a megvásárolt „termék” hasznossága. A zene talán egy kicsit más tészta: itt talán lassabban évülnek a megvásárolt zeneszámok, tovább hallgatjuk őket, de – ahogyan a videók, játékok, egyéb digitális javak esetében – itt sincs ma lehetőség azok legális eladására. Mint amikor egy megunt ruhát, vagy kütyüt felrakunk a vaterára, vagy ebay-re.

Erre vonatkozóan már szintén többször leírtam azt a modellt, melyet jónak tartanék: egy központilag szabályozott torrentet, vagy fájlmegosztót, ahol minden feltöltő részesedik, mintegy terjesztőként a micropaymentes letöltésekből, vagy éppen a havi átalánydíjból, amit a filesonic és megaupload prémium userei is fizettek a szolgáltatóknak. Merthogy ekkor én, aki megvásároltam egy filmet, majd megnéztem, elemi érdekem lesz azt feltölteni, hiszen abból pár hónap alatt akár többet is kereshetek, mint seeder, mint amennyibe ez nekem a film került. És ebből újabb filmeket fogok megvásárolni.

Mint ahogyan a webkettes tartalomelőállítók és szimpla konzumer személetű tartalomfogyasztók arányán is látszik ez a modell a következő 20 évre abszolút fenntartható: a felhasználók 10-15%-a, mint power-user és aktív közreműkődő az előállításban, többet fogyaszt, ezáltal többet is terjeszt, a maradék 85-90% konzumer pedig szintén többet fogyaszt, hiszen olcsóbbak tudnak lenni az így eladott „használt” filmek. Emellett ne felejtsük el azt sem, hogy a közösségi tévézés, zenehallgatás – ahogyan a mozik sem haltak meg – ugyanúgy megmarad, csak egy egyszerűbb, feszülés-nélküli, fenntartható modell az, amire a sok szerzői jogi lábrázás miatt át kellene állni.

Visszatérve a post címéhez, a freeconomy kapcsán sokan beszélnek ma olyan értelemben az ingyenességről, mint egy olyan jövőbeni irány, mely alapvetően kell, hogy beépüljön az egyes internetes, vagy it vállalatok szemléletébe. Amellett, hogy ezt a fajta kommunikációt nagyon felszínesnek és általánosnak tartom, úgy gondolom, hogy a másik oldalról nézve ez nem más, mint a felhasználókkal való olyasfajta elhitetése az ingyenességnek, mely egy tömeges jóléti társadalom érzetének a kialakulását feltételezi már rövidtávon is. A digitális kommunizmus ezáltal, mint fogalom, az én értelmezésemben a napi ingyenes Facebook, kapott képek, Youtube videók és szívek mellett olyan kielégülésekkel áltatja a felhasználót, melyek alapvetően ezen „értékek” mentén, a digitális termékek fogyasztásán alapulnak és burkoltan ezek későbbi túlfogyasztására ösztönöznek.

Mindemellett üzleti oldalról a freeconomy az én felfogásom szerint nem más, mint egy olyan okosabb üzleti modell, ahol a felhasználónak – jobb esetben – fogalma nincs, hogy hol és mivel fizet azért, amit ingyen megkap. Mint ahogyan az áruforgalmi adó kapcsán sem gondolkozunk el abban, hogy az egyes napi fogyasztási cikkek árában a terjesztésért, egyéb helyi- és állami szolgáltatásokért milyen arányban fizetünk. Ahogy például egy gmailnél is előbb utóbb cél a direkt, vagy indirekt monetarizáció (fizetős céges ügyfelek vs célzott hirdetések), úgy a freeconomy az ingyenes teszt felhasználók, a bizonyos, egyre alacsonyabb limittől fizetőssé váló, esetekben plusz szolgáltatásokkal kecsegtető kiemelt felhasználók és a third party partnerek, mint az ingyenes felhasználók számára megjelenő hirdetők organikus együttműködése.


www.opinionleaders.hu