1. Tanításom

Mivel az egyetem tematikája úgy kívánja, hogy ne szakmai, hanem osztályfőnöki órát tartsanak a hallgatók először, így én sem voltam kivétel ez alól. Azt hiszem, hogy ez a feladat, azok számára, akik a katedra másik oldaláról figyelték eddig csak az eseményeket különösen nehéz lehet.

Sokáig töprengtem, hogy mi legyen az a téma, amivel készülök az első tanításomra a Pataky István Híradásipari és Informatikai Szakközépiskola 9. D osztálya számára.

Mivel az óratartásom előtt láttam már a társaságot, tisztában voltam azzal, hogy egy nagyon „morajos”, kizárólag fiúkból álló osztálynak kell egy osztályfőnöki órát tartanom. Ez azért különösen nehéz, hiszen egy osztályfőnök hónapok-évek alatt jut el arra a szintre, amikor is egy bizalmi kapcsolat alakul ki közötte és a diákjai között. Komolyabb témákról ekkor lehet őszintén és úgy beszélni, aminek azt gondolom, hogy értelme és nagy haszna lehet.

Ami miatt mégis egy komoly témát választottam az a gondolat volt, hogy a kamaszfiúk kíváncsiságát az alkohollal kapcsolatos információkkal lehet felkelteni és figyelmüket hosszabb ideig képesek a hallottak lekötni.

Az érzéseim valamelyest beigazolódtak, hiszen a diákok igen nyitottak és érdeklődőek voltak. Emellett persze megmaradt valódi énjük is, s így nem maradtak el a szokásosnak mondható személyeskedések sem.

Az óra után örömmel nyugtáztam, hogy „túléltem a 45 percet” és talán jobban is sikerült az óra, mint amire számítottam.

TV helyett beszélgessünk!

A michigani egyetem pszichológusai érdekes eredményre jutottak. Egy kb. háromezer fős mintában felmérték a résztvevők mentális tevékenységét és vizsgálták társas érintkezésük szintjét, vagyis beszélgetéseik gyakoriságát. Oscar Ybarra, a tanulmány szerzője szerint, minél magasabb szintű a társas érintkezés valakinél, annál jobbak kognitív képességei (kortól függetlenül). Vagyis, minél gyakrabban beszél valaki barátaival és minél többször van társaságban, annál jobbak a szellemi képességei. 
Ugyanebben a tanulmányban, három csoportra osztották az embereket és mentális teljesítőképességüket mérték. Az egyik csoport társas érintkezésként 10 percig beszélgetett, a második csoport mentális gyakorlatként keresztrejtvényt fejtett, a kontrollcsoport tagjai pedig egy 10 perces szórakoztató műsort néztek a TV-ben. Ezután a résztvevők kitöltöttek két különböző tesztet, amelyek szellemi tevékenységük sebességét és memóriájukat mérték. Az eredmény: a szellemi gyakorlatok és a társas érintkezés ugyanolyan mértékben növelte a szellemi tevékenység sebességét és lényegesen jobban, mint a TV-nézés. 
A tanulmány szerint joggal feltételezhető, hogy a szociális elszigeteltség intellektuális képességeinkre negatív hatással van. Sajnos Ybarra úr kutatása nem tért ki a beszélgetés sörözés közben memóriafejlesztő hatására!

Mitől lesz digitális a pedagógus?

"Az érettségin a számológépek használatát harminc évvel ezelőtt engedélyezték, amikor ez az eszköz még szinte űrtechnikának számított – mondta Koren Balázs matektanár és újságíró a hétvégi Digitális Pedagógus 2014 konferencián, és előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy korunk űrtechnikáját nemhogy használni nem engedik, hanem egyenesen kitiltják az iskolákból. Pedig az okostelefonokat szinte minden tantárgy oktatásában fel lehet használni, mert olyan sok műszer van bennük, mint egy fizikatanár fiókjában."
(forrás: http://index.hu/tech/2014/05/02/ez_neked_digitalis_pedagogus/) 

Idén februártól egy patinás budapesti általános iskola és gimnázium informatika tanára vagyok. Olvasom a cikket és eszembe jut a tanterem, ahol tanítok: az ezeréves bútor, a málló vakolat, a rossz tábla, a mindig kifogyó filctoll, a projektor (inkább nem írok rá jelzőt), a tinikorú számítógépek és a fantasztikus sávszélességű sulinet...
Nos én beengedtem az órámra az okostelefont.  Mert úgy voltam vele, hogy lehet, hogy több értelme van ezeket a kütyüket megtanítanom a gimnazista diákjaimnak, mint szenvedni a gépekkel, kivárni a lassúságot, hogy végre valahára megcsinálja, nem fagy le (amit nagyon utáltak....)
Csináltunk videókat, hangfelvételeket, képeket - használtam az oktatástechnológia órán tanultakat -  chat-eltunk, blog-oztunk, közösségi oldalakat teszteltünk.
A legnagyobb eredmény az volt, amikor egykor bukdácsoló diákom odajött hozzám:
- Tanárnő, én szeretem az informatikát!

A motiváció… (3., befejező rész)

Tehát mit is tehetünk a céltalan, motiválatlan, akár már végzős fiatalokkal, ha a saját elmondásaik alapján az érettségi kizárólag a „papír” miatt fontos számukra, s a mögöttes, ill. az érettségit jelentő – mint érettséget kifejező - tudás a legkevésbé sem?

Hát, azt gondolom, nem sokat…

Kérem tanártársaimat, ne értsetek félre, ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy nem is kell tennünk „valamit”, azaz hogy nem kell ekkor is mindent elkövetnünk, törekednünk a helyzet megváltoztatásáért, jobbításáért, „mindössze” azt értem alatta, hogy ekkor már csak nagyon csekély mértékben tudunk nevelő tevékenységünkkel a kialakult, rögzült negatív gondolkodásmódon, hozzáálláson változtatni.

Hogy végül is mit teszek ilyenkor?

Igyekszem felhívni diákjaim figyelmét, azaz rámutatni arra, hogy tudás nélküli „papír” „elég karcsú” ahhoz, hogy a „nagybetűs életbe” kilépjenek. Sőt, még egy tudással feltöltött érettségihez is szükség lehet legalább szakmai továbbtanulásra, amihez bizony a középiskolai alapok sokszor nélkülözhetetlenek. Még akkor is, ha más szakmában kívánnak szakképesítést szerezni, s nem abban, amit jelenleg épp „tanulnak”. Hiszen a műszaki alapok, a logikus gondolkodásra-késztetés, szemlélet, probléma-megoldási készség szinte minden területen hasznosítható bizonyos mértékben. E mellett már maga a tanulási folyamat is hasznos, „edzi az agyat”, amitől „a tulajdonosa okosabbá válik”, amiből pedig egyenesen következik az eredményesebb jövő esélyének növekedése. (Nem garanciája, „csak” az esélyének növekedése!) Hiszen pedagógiai / pszichológiai tanulmányainkból is ismert, hogy „a képzés esély a jövedelmezőbb, magasabb elismertségű és érdekesebb munka megszerzésére”, ill. „a képzés esély a gondolataink tartalmának bővítésére, minőségi újraértékelésére”…

Én tehát ezt teszem, azt gondolom, ezt, vagy valami hasonlót tehetünk, s bár nem nevezném az így elért eredményt kielégítőnek, mégsem hagyom abba. Ha már egyszer tanár vagyok, nem tehetek mást... Talán néhány diák tudattalanjában megbújik majd valami, ami egy szép napon elindít bennük egy konstruktívabb gondolkodást, cselekedetet…

Kép forrása: http://bartatibor.hu/

Vége.

CSAK KREATÍVAN

Év vége felé közeledve, egyre inkább érződik diákjaimon (motorkerékpárszerelő szakmunkástanulók), hogy nem bírnak magukkal. Fegyelmezetlenebbek, kevésbé figyelnek, nem ott járnak gondolataik ahol kéne, és unják azokat a feladatokat, melyeket év elején még örömmel csináltak.

Kollégám vett egy ócska Pannónia motorkerékpárt, mely itt-ott már hiányos is volt.

Behozta a műhelybe, hogy restauráljuk a hallgatóink közreműködésével. Adjunk új, életszerű feladatot részükre.

A motorkerékpárszerelő osztály motiválását video kisfilmek megtekintésével kezdtük, majd megbeszéltük a látottakat. Több kisfilmet megnéztünk, és engedtük a tanulókat ötletelni mit miért és szerintük hogyan lenne érdemes megvalósítani. Egyszer csak azt vettem észre, hogy önálló tervezésben van az osztály. Konkrét ötletből szeretnék megvalósítani az általuk megálmodott "vasat"

A végeredmény egy igazi hamisítatlan CAFE RACER lett. Kurtított farokrész, lefelé csavart kormányszarv, trombita kipufogók, kerek frontlámpa, krómok és tűzpiros fényezés.

Konklúzió:

Mindíg vannak és lehetnek új ötleteink, melyeket alkalmazzunk bátran!

Keltsünk vágyakat, generáljunk érdeklődést!

Jelöljük ki a célokat, és a megvalósításhoz vezető utat!

Várjuk meg a kellő pillanatot, amikor már mindenki akarja a feladat megoldását!

Háttérből segítsük az alkotó tevékenységet. (tervezés, megvalósítás)

Irányítsuk finoman a munkafolyamatokat, engedjük az alkotó munkát

Ügyeljünk arra, hogy mindenki sikeresen tevékenykedjen, élvezze, amit csinál.

Ellenőrizzük a munkafolyamatokat, ha kell javítsunk finoman.

Dícsérjünk, jutalmazzunk.

Hoppá lett egy klasszikus motorkerékpárunk.

És a végén nem marad más, mint betakarítani hallgatóink szeretetét, moslygó boldog tekintetét.

Jó munkát mindenkinek!

A gyapot okozta kihívás

"A fonókerék és a szövőszék, a fonás és a szövés két legfontosabb termelési eszköze, egészen a XVII. század küszöbéig nem lépte túl azt a fejlettségi fokot, amelyet a középkorban elért. A falvakban még a kézi orsó is igen elterjedt volt. A fonónő a rokkát a rákötözött szálas anyaggal a bal hónalja alá szorította, és a bal kezével úgy igazította el a szálakat, hogy összefüggő szalaggá alakuljanak."
"A kézi fonás - tekintettel a fonal mennyiségére és minőségére - kitartást és ügyességet igényelt. Ezenkívül egy tucatnyi fonónő éppen csak arra volt elég, hogy egyetlen takács számára elegendő fonalat fonjon, aki az 1300 (!!) táján feltalált lábhajtású szövőszéken dolgozott."
" A fonás alapelvén a kézi fonókerék sem változtatott, amely a XIII. század folyamán került Indiából Európába, mert csupán a megfont fonal feltekerését egyszerűsítette. Jelentősebb haladást  1530 táján a lábhajtású szárnyas fonókerék bevezetése jelentett."
"Az európai textilgyártás nyersanyagbázisa már a kora középkorban jelentősen kibővült a gyapottal. A gyapottermesztés ösztönzést adott az ókori rabszolgatartó társadalmakra jellemző rabszolga-kereskedelem újbóli feléledésének.A gyapot iránti kereslet növekedése pedig szinte kikövetelte a nagy teljesítményű fonó- és szövőgépek feltalálását és alkalmazását."
Csak gondoljunk bele a mostani rohanó világunkban, hogy egy eszköz, amelyet nap mint nap használunk, ráadásul munkaeszközként, évszázadokon keresztül nem változik! Ráadásul, hogy többet tudjanak termelni, nemhogy előre mennének, hanem visszasüllyednek arra a szintre, amelyben még a rabszolgatartás elfogadott volt!
Az iskolánkban nagy hangsúlyt fektetnek az együttműködésre diák-iskola-szülő között, ezzel összefüggően pszichológus, szociális munkás is dolgozik velünk a kapcsolatok jobbá tételéért. A legutóbbi értekezleten szóba került, hogy mobilalkalmazás kidolgozásán munkálkodnak, amellyel esetleg javítani lehetne a diákjaink motivációján, hozzáállásán a tanuláshoz, lévén azt szívesen nyomkodják órán is.
 Magyarországon a '90-es években rendszerváltás után kezdték a bunkofonokat használni, akkor igen ritka volt és drága ( meg persze nehéz is). Mára azonban, minden emberre egynél több jut belőle, könnyen és gyorsan hozzáférhető. Kíváncsian várom, mi lesz belőle? Mi ez, ha nem haladás?

Drága szolgáltatóink :-/

Megígértem Nektek, nyájas követőim, hogy rendszeresen morogni fogok. Az a baj ezzel az elhatározással, hogy mire hazaérek a gép elé, többnyire kimorogtam magamból a feszültség nagyobbik részét, s ügyes-bajos dolgaim okán inkább akad ezer más teendőm, mint leirkálni.

De hát itt egy újabb határidő, így a közelmúltból kiragadom azt a csodás emléket, mely az egyik legélénkebb az indulataim fokozása terén.

Drága szolgáltató! Az elektromos energiát otthonainkba juttató ragyaverés...

Mennyire drága? Meglehetősen.

Jó másfél esztendeje zérus közelébe zuhant egy lakás villanyfogyasztása, lévén a lakó "jobblétre" szenderült. Ilyenkor beindulnak a hivatali gépezetek, és roppant lassan őrölve valaki más lesz majd a felelős a vellanyszámlával kapcsolatban. Ha csak egy jelölt van, s előre lehet tudni az eredményt, akkor igyexik az ember minden közműdíjat fizetni a jövő reményében, de ha bizonytalan az örökös, akkor az eredményig olyan "senkiföldje" állapot uralkodik... Visszatérve az említett lakra, az átalánydíjas számlákat 3-4 hónapon át tovább fizette az elhunyt banxámlája, ami - összevetve a fogyasztással - igen csak többre sikeredett, mint a ténylegesen elhasznált energia ára. Aztán kimerült a bőségszaru, több el sem használt villanyért nem kapott pénzt a szolgáltató. Igazságérzete felfortyant, és szép felszólításokat kezdett küldözgetni a mennybe. Eredménytelen, csak nem fizetett senki... Nagy dérrel dúrral elzárta hát a "csapot" (a szerelő szépen jegyzőkönyvezte az óraállást, ez később még fontos lesz!). A mélyhűtőben didergő fagylalt és hús bánta a dolgot, más nem nagyon. Szolgáltatónk rezzenéstelenül konstatálta, hogy a kedves vevő nem szalad kétségbeesetten, jelenéseket sem küld a túlvilágról, így a mérőórát el-, a szerződést meg felbontotta. Közben az adminisztráció haladt a maga útján, és kiderítették, hogy több van kifizetve mint fogyasztva.

Összegezve: Túlfizetés miatt megszüntették a szerződést.

Bosszantó idétlenség? Meglehetősen. De semmiség. 

"Tovább is van, mondjam még?"

14 hónap !!! alatt végre lezajlott a hagyatéki hercehurca, örömmel vettem birtokba a fagylalt kicsit sem hűlt helyét, s naivan elcaplattam a végzéssel szolgáltatóékhoz, hogy ide nekem a szerződést! Kössek újat, mert az előző mexűnt, mondá a bölcs. Ezen ne múljék, nosza rajta, mit kell aláírni?

Először építtessek egy nagyon szabvány bekötési helyet, egy regisztrált villanyszerelővel!     ?   Az nem számít, hogy eddig be volt kötve, a múlt feledésbe merült, új kell. Az ingatlan határára, a kerítésre vagy a házfalra. Nagy nehezen meggyőztem az ügyintézőt, mégis inkább a társasház lépcsőházában található mérőszekrénynél maradnék. De akkor is legyen új és szabvány! Ami egy regisztrált szakember felbérlésébe fog fájni 10-20 ezer forintért.

Szép dolog, hogy az ő idétlenségükért én kell fizessek, nem keveset.

Bosszantó? Semmiség!

 "Tovább is van, mondjam még?"

 

Ismerős szakember felhajtása, kollegális díjszabás, megoldjuk hamar! Néhány drótot kicserélünk frissre, már csak fel kell rakni 3 alátét táblát, amire az órákat, és az időzítőt (éjszakai áram a bojler kedvéért) szerelik. Egy van is, kell még venni 2 újat. 600 forint darabja, nem pénz!

Ez egy nem túl bonyolult, hátul nyitott doboz, előre gyártott likakkal, mindenféle mérőóra méret rögzítéséhez. A kötések odabent hozzáférhetetlenek, míg a plombával lezárt csavarok a helyén tartják. Irány a webes kereső, veszek hamar :-) Nincs, nincs, elfogyott, hiánycikk, kifutott...Hopp, van egy Pápán...

Gyanús. Irány az ügyfélszolgálat, megkérdezzük, mi is a szabvány. Sorszám a műszaki kollégához. Kedves hölgy. Mutatom neki a példányomat, ez vajh megfelel-e nekik. ... ... Nem tudja, ez műszaki kérdés. (Mégsem ő a műszaki kolléga???) OK, van másik kérdésem, a dokumentációban van valami "... leágazási pont címe", no ezt hogyan kell kideríteni? ... ... Nem tudja, ez műszaki kérdés.Túl azon, hogy Ő a műszaki ügyintéző, ez speciel adminisztratív kérdésnek tűnik, legalábbis én nem emléxem elektromosságtanból címekre. Na most akkor honnan kapok válaszokat? Háááát... menjek át egy másik ügyfélszolgálatra.

Bosszantó? Semmiség!

 "Tovább is van, mondjam még?"

 

Ügyfélszolgálat biztonsági őre bizalmasan javasolja (ezúton is köszönöm), hogy 10 méterre van egy szaküzlet, tele szakemberrel, ott biztos tudják! És tudják! Az én 600 forintos táblám 2 éve elavult :-( De van nekik szabvány 30000-ért! ÉS nem kell belőle, csak egy, íme így néz ki:

Hatalmas darab. Szerintem nem fér be, pedig nagy a szekrény a folyosón. De ha besuvasztjuk valahogy, akkor a szomszédaimnak soha ne kelljen lecserélnie a guman táblás változatot, mert mégegy már tuti nem fér oda! Persze amíg nem tolnak ki velük is, teljesen jól működik nekik a praktikusan egyszerű megoldás.

A boldogság kedvéért megjegyzem, hogy kell még egy csomó kacat hozzá, pár ezerért darabja, mire minden meglesz, rámegy úgy 80 ezer forint. (Aztán majd odabent is lesz cserélnivaló, de az független szitu.)

No, ennyibe van az, ha túlfizet az ember; ennyire Drága ez a szolgáltató.

(Megjegyzés1: a halálesetet a halotti bizonyítvány fotóját mellékelve E-mailben jeleztem a szolgáltatóknak, egyedül egy napilap reagálta le logikusan, egy telko pedig szolgáltató rugalmasan, mindenki más elengedte a füle mellett...)

(Megjegyzés2: A dokumentációm hibás, mert nem csak oda kell pecsét a villanyszerelőtől, ahova odaírták, hogy "pecsét helye", hanem két másik helyre is - ugyan azon az egy darab papiroson)

(Megjegyzés3: Különben is 2 példányben kell beadni újabban (3 hete), miért nem tudtam én ezt 4 hete, amikor az űrlapot kértem?!?!?)

Kell-e pedagógiai végzettség a…..

Egy kérdés gyötör már jó ideje, mégpedig: kell-e pedagógiai végzettség a gyakorlati órát tartó oktatónak? Vajon felmérésekkel igazolták a szükségességét? Milyen változásokkal lehet számolni, talán személyiségbeli, szakmai, érzelmi? Megváltoznak-e, és ha igen, milyen mértékben az oktatás körülményei; az alkalmazott eszközök; a műhely, ahol az órát tartják; a gyakorlati foglalkozás módszertana; az órák tartalma és tematikája; az elemi műveletek, amelyekből felépül egy-egy szakma? Nem utolsó sorban történik-e szakmai fejlődés?

A gyakorlati oktató feladata a tanulók választott szakmájának gyakorlásához szükséges képességek és készségek fejlesztése, és a biztonságos munkavégzéshez szükséges ismeretek átadása. A tanórák gyakorlati jellegűek, ellentétben az elméleti órákkal egy foglalkozás több órán keresztül zajlik, ami komoly figyelmet és fegyelmezettséget kíván oktatótól és diáktól egyaránt. Gyakorlati órán ipari körülményeket teremtve valós problémákat dolgoznak fel, ahol a gyakorlati oktató szakmai felkészültsége elengedhetetlen.      

A jó műszaki oktató igazodik az ipari körülményekhez, tájékozódik és együtt fejlődik az adott iparág technikai vívmányaival. Jó vezetői képességekkel rendelkezik, érzelmileg stabil, határozott személyiség. Képes átadni a szakma szeretetét és azt, hogy a munka öröm is lehet. Óráikon a tanulók megfelelő alapot kapnak ahhoz, hogy magabiztosan elinduljanak szakmájuk való világába és sikeresen vegyék a felmerülő akadályokat, problémákat.

Töprengek, vajon mindez egy főiskolán vagy egyetemen megszerezhető?

Legyünk jó tanárok!

Kedves Kollégák,
lassan vége a tanévnek és már az újonnan indítható osztályok tanulóit várjuk, keressük, lehet hiába. A mi iskolánkban óriási a lemorzsolódás a szakmás osztályokban, így nem tudunk annyi szakembert képezni, mint amennyire az iparnak szüksége lenne. A fenntartó talán joggal gondolhatja azt, hogy nem vagyunk képesek tanítani. Ha nem tudjuk kinevelni a szakembereket, el fogják venni a képzést, akár többet is, nem lesz munkánk, kenyerünk. Sajnos az idősebb kollégáim mind az iparból jöttek és ha a diák nem tud, megbukik. Ha visszagondolunk a középiskolás éveinkre talán ez így rendben is volna. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy ezek a gyerekek nem azok, nem olyanok mint amilyenek mi voltunk. Buktatni könnyű, megtanítani valamire valakit szép és korántsem könnyű feladat. Nyilvánvaló, hogy mindannyian szeretnénk sikeresek lenni tanárként, de ennek eredményessége a kollégáinktól is függ, akik már valószínűleg soha nem akarnak másképpen tanítani, alkalmazkodni a gyerekek igényeihez. Félő, hogy egyikünk sem fogja egyedül megmenteni az iskoláját.

Non-verbális kommunikáció

Metakommunikáció- Mimika


A kommunikációnk egyik eszköze a non-verbális kommunikáció, melyet lényegesen nagyobb arányban (65-70%) használjuk, mint a verbális jeleket. Nagy részük nem tudatos szinten jelenik meg.
Ha nem telefonon vagy internetes felületeken kommunikálunk, hanem személyesen, nagy mennyiségű információhoz juthatunk partnerünkről.
Az arcjátékból leolvasható, hogy igazat mondunk-e?
Ha megjátsszuk magunkat, azaz a mimikánk mást fejez ki, mint a szánk, ellenszenvessé válunk.
Ha furcsállva néznek rád, tudhatod, hogy amit mondasz vagy nem érthető, vagy nem tűnik őszintének.
A tárgyilagos megfigyelés nem könnyű. Szomorú állapotban másokat is szomorúnak tartunk, dühös hangulatban agressziót fedezünk fel a közömbös arcokon is és csak harmonikus állapotban ítélkezünk tárgyilagosan!