2014. február 19., szerda
2014. február 18., kedd
Az első tanítási napom (visszaemlékezés)
Néhány évvel ezelőtt, egy májusi napon történt. Milyen volt? Nos
képzelhetitek nem volt egyszerű. Miért? Műszaki szakközépiskola, 11. osztály, elektronikai
gyakorlat. Az órai feladat egy
hangfrekvenciás erősítő építése ill. élesztése volt, attól függően ki hol
tartott és ezt kellett folytatnom a számomra akkor ismeretlen
helyzettel és diákokkal. A legfőbb nehézséget az jelentette, hogy év közben
kellett átvennem az osztályt elődömtől, akinek mások voltak a szokásai,
elvárásai mint Nekem. Aki vezetett már
gyakorlati foglalkozást, az tudja, hogy mennyi mindenre kell odafigyelni, hogy
minden gördülékenyen, zökkenőmentesen menjen. Egy gyakorlati óra teljesen más,
mint egy elméleti. Elő kell készülni, ki kell pakolni az eszközöket, szerszámokat,
műszereket. A foglalkozás végén pedig mindent ellenőrizni, leltározni és
végül el kell pakolni. 5+5, tehát összesen 10 órás gyakorlati foglalkozás után
igencsak elfáradtam és elfáradok most is, hiszen 10 tanórát levezetni igen
kimerítő. Az első alkalom meglehetősen szokatlan volt számomra,
hiszen az addigi diák szerepből átcsöppentem a másik oldalra és tanár lettem.
El kellett telnie majdnem egy évnek, amíg teljesen hozzászoktam, hogy Tanár Úrnak
szólítanak diákjaim.
Játékfüggőség hatása a tanulásra
Amikor a szakközépiskolába tanultam, még csak egy számítógépes labor volt, ahol egyszerű autocad rajzokat készíthettünk. Nagyon mást nem lehetett azokkal a gépekkel csinálni. Manapság, már egynél több számítógép terem van egy szakközépiskolában (gimnáziumban), és minden egyes diáknak külön profilja van és több szabadságuk van a gépek használatánál. Ez eddig rendben is van, amíg vissza nem élnek vele. Észrevettem, hogy nagyon sok gépre már játékokat telepítettek fel a diákok (pl.: Call of Duty, World of Warcraft, Counter Strike) és nem csak szünetben, hanem néha órán is játszanak ezekkel a játékokkal. A számítógépes játékok iránti függőség már a 10-12 éves gyerekeknél is elég könnyen kialakulhat, és ez ellen elég nehéz védekezni.
BBC panoráma videója (két részben) nagyszerűen bemutatja a játékfüggőséget. (Sajnos magyar nyelvű videót nem találtam.)
Szülői oldalról ezeknek a játékoknak a hirtelen megvonása elvonási tünetekhez vezethet ( ingerlékenység, frusztráció, dührohamok), mely még jobban rontaná a diákok tanulmányi eredményeiket. Viszont a "majd kinövi" magára hagyás sem megoldás, mert később súlyos következményei lehetnek (2001-ben egy emberéletet követelt a játékfüggőség). Egyfajta átmenetre lenne szükség, mely csökkenti a függőséget.
BBC panoráma videója (két részben) nagyszerűen bemutatja a játékfüggőséget. (Sajnos magyar nyelvű videót nem találtam.)
További linkek:
Éjszakáim hosszabbak, mint a ti nappalaitok, avagy mit meg nem tesz az ember, hogy tanár lehessen!
Hát most már több mint 6 éve oktatok műszaki tárgyakat. Sok gyerkőcnek adtam szakmát a kezébe. Építettünk robotokat, fejlesztettünk elektromos járművet. Motiváltan sikerélményekben gazdagon mentek haza a tanítványaim. Egy napon jött egy érdekes törvény, mely szerint, csak pedagógus végzettséggel lehet szakmát oktatni. Így hát mivel én a tanítást megszerettem és mivel annál jobb nincs is a világon hogy a munkám egyben a hobbim, úgy gondoltam bevállalom és mérnöktanár leszek. Mivel 3 gyerkőc van otthon így minden forint be van osztva és mi is úgy élünk, mint az átlag, fizetéstől-fizetésig, számítanak a költségek.
Sajnos a tanulásnak vannak mellék költségei, mint az utazás. Mivel olcsó szállást nem sikerült találni, így hát szegény ember vízzel főz alapon, péntekenként beköltözöm Óbudán, az egyetem előtti téren, a csomagtartóba. Este még egész jó a helyzet, de hajnalban már mikor szegény vizes üvegem megfagyott mellettem, akkor csak Petőfi Sándor verse járt a fejemben: "...jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat..."HÁT IGEN! Nem adom fel! ...Mert remélem megéri küszködni, hogy ott lehessek, mikor tanítványaimnak először elindul az általuk alkotta szerkentyű és látom az arcukon a sikerélményt, nekem az az igazi fizetség.

Távvezérlésű fémrobot fejlesztés
Munkám során, több különböző hegesztő robottal és csomagolóval találkoztam. Amikor Szombathelyen villamos szakképzésbe bekerültem, motiváló jelleggel kitaláltam hogy építsünk egy saját tervezésű robotot. Menet közben több mint száz gyereket sikerült bevonnom a fejlesztésbe. Nem kellett noszogatnom őket, hanem versenyeztek, hogy tanár úr, én had fúrjam, én had fűrészeljem. nagyon lelkesítő volt a feladat és az motiválta őket, hogy már menet közben is több tesztet végrehajtva, megmozdult, elindult és lassan összeállt a szerkentyű. A legfőbb alapelv az egyszerűség volt. Semmi túlkomplikált számítógép vezérlés nem volt, csak relé logika és pneumatika. A legizgalmasabb talán a robot hátára
szerelt tűzoltó palack lett, amit sűrített levegő tartálynak használtunk fel. Szereltünk a fejébe egy baby őrző kamerát is, ami színes képet hangot továbbított a kézi monitorra. Az évzárón a legügyesebbeket már maga a robot jutalmazta meg.
2014. február 17., hétfő
Digitális oktatási alapcsomag I.
| Forrás: microsoft.com |
Kezdjük az elején. Munkahelyem 2003-ban kötött referenciaiskolai megállapodást a Microsoft Magyarországgal. Ennek a megállapodásnak köszönhető, hogy 2009-ben az országban elsőként vehettük igénybe a Microsoft Live@Edu szolgáltatását, mely egy felhő alapú szolgáltatásként lehetőséget biztosított az Intézmény tanulóinak és tanárainak az online kapcsolattartásra.
A bevezetéshez csupán pár bejegyzés volt szükséges az Intézmény DNS szerverén, valamint létre kellett hozni a felhasználókat. Ebben nagy segítséget nyújtott, hogy a rendszer támogatta a tömeges felvitelt, egyetlen fájlban feltöltött adatokból 5 perc alatt létrejöttek a felhasználók.
A rendszer használata közben több problémába ütköztünk, leginkább a felhasználók inaktivitása okán. Talán hiba volt, hogy a régebbi rendszereinket párhozamosan működtettük, így a felhasználóink nem voltak rákényszerítve az új rendszer használatára.
A tanári kar jelentős része idővel bekapcsolódott a rendszer használatába, viszont diákjaink továbbra sem mutattak aktivitást.
Sajnos a Live@Edu rengeteg lehetősége kihasználatlan maradt, csupán a hosztolt online Exchange szolgáltatás (e-mail) használata terjedt el.
![]() |
| Forrás: microsoft.com |
2012-ben a Microsoft életre hívta az Office365 szolgáltatást, mely a Live@Edu továbbfejlesztett változata. A 2012. június 14-én bejelentett, a Magyar kormánnyal kötött megállapodás értelmében a Microsoft évi 52 milliárd forint értékű Digitális Oktatási Alapcsomagot ajánlott fel ingyenesen a magyar oktatási intézményeknek. A szolgáltatáscsomag a piaci szereplők számára is elérhető, használatával diákjainkat sikeresen készíthetjük fel a 21. század munkahelyi elvárásaira.
A Live@Edu és a Digitális Oktatási Alapcsomag közötti adatmigráció zökkenőmentesen zajlott. Intézményi részről csupán egy migrációs űrlap elektronikus formában történő elküldésére volt szükség. A migrációs folyamat 3-4 órás volt csupán, és el lehetett kezdeni az új rendszer használatát.
Nyilvánvaló volt, hogy az új csomag új lehetőségeket biztosít az Intézmények számára.
Ezekről a lehetőségekről szól majd a következő bejegyzésem.
Addig is egy ízelítő videó, amelyet az iot.hu munkatársa készített az intézményben (e bejegyzés szerzője is megjelenik a videóban :) :
2014. február 16., vasárnap
Valóban kezünkben van már a megoldás?
A 2014-02-15-én „Mobil és iskola 1. rész” címmel megjelent írás megragadta a figyelmem. A „mobiltelefon probléma” nekem is sok fejtörést okoz, egyes tizenéves diákjaim gyakran még 5 percig sem (nemhogy 45!) bírják ki telefon nélkül, alkalmanként még köszönés közben is azzal vannak elfoglalva. A cikkben azonban szerencsére segítséget kaphatunk a telefonok taneszközszerű alkalmazására vonatkozóan…
De valóban kezünkben van már a megoldás? Valóban olyan egyszerű lenne a „haditerv”?
A tanórai célok és a telefonok ötvözése – pl. a nevezett bejegyzésben is említett esetekben - természetesen nagyszerű gondolat, s a telefonok bizonyos mértékben, s bizonyos területeken már napjainkban is alkalmazhatók, ez rendben is van. A hangsúlyt azonban a „bizonyos mértékre”, s a „bizonyos területre” helyezném. Nagyon sok területen ugyanis nem vonhatók be a telefonok, s gondolom, a tanórák többségében nem is valószínű, hogy valaha alkalmazhatóak lesznek. S azokon az órákon, amelyeken nem lehet sem most, sem később használni a telefont, mit tehetünk? Azt gondolom tehát, a „telefonproblémát” a telefonok taneszközként való alkalmazása / alkalmazhatósága csak kisebb részben oldja meg – ami persze már előrelépés és üdvözítő -, de igazi megoldást nem jelent. Az áttörést valahol máshol kell keresnünk. Ráadásul a technikai eszközök előnyei mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül azok egészségkárosító hatását sem, ami miatt a telefonok taneszközként való bevonása, azaz használatának növelése még indokoltabbá teszi - vagy legalábbis tenné - a „szokásos” használat drasztikus csökkentését…
Így károsítja az egészséget az okostelefon
A mobil káros hatásai és az elektroszmog
| Kép forrása: http://blog.olcsobbat.hu/ |
Gyakorlati oktatás hiánya az informatika oktatásban?
Mivel többet ültem az iskolapadban diákként, mint tanárként előadást tartva, ezért az első blogbejegyzésem egy számomra (diákként) fontosnak tartott kérdésre szeretnék rávilágítani.
Elsőnek le szeretném azt szögezni, hogy Magyarországon kiemelkedően jó a felsőoktatás, viszont szerintem túlzottan nagy a hangsúly a lexikális tudás megszerzésén. Nem szabad elfelejteni, hogy szakmát tanulnak a diákok, ezért nagyon fontos a gyakorlati képzési is, valahogy egy egyensúlyt kell kialakítani.
A főiskolán, amikor Mérnök Informatikusnak tanultam, az elméleti és a gyakorlati órák aránya 70%/30% -volt, minimális gyakorlati óráink voltak. Mikor kijöttem az egyetemről, akkor arra gondoltam, hogy ismerem a gépek "lelki világát", de ha valami eltörik, "megsérül a gép", akkor mint mérnök informatikus, esetleg egy szakértőt kellene hívnom. Mondjuk azt azért, hozzá tenném, hogy aki informatikus pályát választ, és van affinitása hozzá, az azért magától elkezdi szét szedni a számtógépet, és ha sikerül, akkor össze is rakja, tehát nem feltétlenül kell külső segítség.
A főiskola után beiratkoztam egy angliai egyetemre, hogy megszerezzem az másoddiplomát, és mert úgy éreztem, hogy valami még hiányzik. A beiratkozás után észrevettem, hogy mennyire különbözik ez az egyetem a Magyarországi egyetemektől. Az első szembetűnő változás, hogy csak 8 tárgy volt félévente (fixen, nem volt Neptun :)), ami igazából úgy nézett ki, hogy négy elméleti tárgy és a 4 elméleti tárgynak a 4 gyakorlati része, Igazából itt 50/50 %-ban volt az elméleti és gyakorlati oktatás. Az órákon kb. 15-20 diák vett részt, teljesen nyitott, két irányú kommunikáció volt a tanár és a diákok között. Diákok is sokkal jobban és motiváltabban tanultak, amikor látták, hogy a tanár figyel rájuk, és amit a gyakorlati órán csinálnak annak van értelme, és tudnak tanulni belőle.
Én úgy vélem, hogy a gyakorlati órák jobban megszerettetik velünk a szakmát (pl.: informatikát), mint egy 1000 oldalas tankönyv. Remélem idővel több teret nyernek a gyakorlati képzések.

Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem
|

| Forrás: UCL (http://www.ucl.ac.uk/) |
Én úgy vélem, hogy a gyakorlati órák jobban megszerettetik velünk a szakmát (pl.: informatikát), mint egy 1000 oldalas tankönyv. Remélem idővel több teret nyernek a gyakorlati képzések.
2014. február 15., szombat
Mobil és iskola 1. rész
Tanárként ki ne találkozott volna a mobiltelefon problémával.A mindennapokhoz hozzátartozik a mobiltelefon,a diákok a 45 perces órát sem bírják ki minden esetben anélkül, hogy a közösségi oldalak történéseiből kimaradjanak.A haditerv egyszerű, meg kell találni azt az egyensúlyt, amivel a telefonok közelségét ötvözni tudjuk a tanórai célokkal. Szerencsére, ez a folyamat már elindult, és mint "m-learning" egyre inkább teret nyer és kér a tanórák idejéből. Magyar atyja Dr. Benedek András, aki a fenti eszközök iskolarendszerű bevezetésén és elterjesztésén dolgozik. Ehhez egy apró adalék (KSH adatok alapján ) a 16 és 24 év közötti fiatalok 91 %-a használ mobilt. (az érdekesség, hogy ez 2006- ban nyert adat). Jelenleg a mobilok használata a középiskolában jellemzően az iskolai weboldalak és e- napló látogatására (adminisztrációs kommunikáció) használatosak.Nézzük meg dióhéjban, milyen lehetőségek vannak a tanórai bevezetésre. A felsorolás nem teljes értékű, és vitára adhat okot. Jegyzetelésre, mely jegyzet alapján vázlatot készíthet, fényképezés funkcióval táblaképeket rögzíthet, mellyel időt lehet megtakarítani pl. matematikai levezetések. Nagyon látványos és a fiatalok körében népszerű lehet szavazórendszer alkalmazása pl. http://socrative.com/ . Ebben az esetben mint szavazóegységet használjuk a mobilokat , esetleg pótolva az interaktív táblák szavazóegységeit. Fontos szerepe lehet egy esetleges helytörténeti, vagy egyéb óra segítő eszközeként, egy előre kiadott tárgy lefényképezésével. Én pár esetben már házi feladatként , egy-egy otthoni gépészeti egység fotózását adtam fel. Pl. kazán,kerékpár váltómű stb. Lehet használni önálló kutatómunka végzésére is.(Forrás: 1.Kis Sándor: Elő a mobilokkal ,2. socrative.com)
2014. február 14., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)