Oldalak

2013. december 8., vasárnap

Nosztalgia

Az ember mindig megtalálta a módját annak, hogyan kompenzálja a magában felgyülemlett feszültségeit, melyeket akár a munkahelyi akár a családi körülményeink táplálhatnak. Egyik kollégám korábbi bejegyzésére gondolva eszembe jut nekem is egy-két görbe estém, amikor munkából hazafelé jövet sikerült egy-két helyen bevennem a kanyart. Akkor még nem voltam házas, gyakorlatilag a szüleimen kívül senki nem tett szemrehányást, de akkora már sajnos a véleményükre nem sokat adtam. Mára már bánom. Viszont voltak nehézségeim. Na mindegy, ez most nem lényeg. Sokszor beszéltük meg barátaimmal az élet ügyes bajos dolgait akár egy korsó sör akár egy-néhány feles akár egy jó vörösfröccs vagy egy házmester kíséretében ( http://cotcot.hu/cikk/2008/07/01/lakofroccs-hazmester-maflas ). Volt köztünk néha egy-két bevállalósabb alkat is, kiket aztán utána önzetlen szeretetből vezérelve annak rendje s módja szerint szépen hazakísértünk. Mikor a kedves szülők ajtót nyitottak, megmutatták, hogy hova fektessük le a megkerült „bárányt” és nemegyszer magunk terítettünk takarót szerencsétlenül járt barátunk reszkető testére. A szülőket pedig megnyugtattuk affelől, hogy rosszpénz nem vész el. A végén egy kis ténfergés után aztán hazakormányoztuk magunkat is magunk előtt is bizonyítva, hogy mi mennyivel önállóbb emberek vagyunk a haverhoz képest. Még megjegyzést is tettünk az állapotára nézve, hogy hallatlan dolog ennyire elhagynia magát az embernek. Milyen szerencséje van, hogy ilyen segítőkész barátai vannak, akik hazakísérik. Már majdnem glóriát is rajzoltunk a fejünk köré. Aztán másnap jutott eszünkbe erős fejfájás közepette, hogy hiszen vele együtt ittunk mi is. Talán mégsem vagyunk szentek.

Azóta húsz év elteltével rengeteget változott a világ. Már nem csak az alkohol jelent veszélyt, hanem a drogok is, és egy „jól sikerült buli” után az embert nem biztos, hogy a jó meleg ágyikója várja, hanem egy idegen helyen és idegen országban köt ki valahol és előfordulhat, hogy a természet lágy ölén. Pedig senki sem azért rúg ki a hámból, hogy Marco Polo nyomdokaiba lépjen. Rettenetes hírekről lehet hallani, ezért a mai fiataloknak nagyon meg kell gondolniuk, hogy kivel, kikkel és hol töltik szabadidejüket. Ez az aggodalom akarva akaratlanul is átjár bennünket szülőket és sokszor nyomasztó érzésként nehezedik ránk a gyermekeink iránti féltés. De azt sem mondhatjuk, hogy ezt meg azt semmiképpen sem próbálják ki, hiszen mi is részt vettünk egy két dologban. Álszentség lenne. De akkor mi a megoldás…?

2013. december 7., szombat

Tanulhatunk a világhálón

Az utóbbi pár évben, amióta felsőfokú tanulmányokat folytatok kisebb megszakításokkal, gyakran élek az elektronikus tanulás adta lehetőségekkel. Megvallom őszintén az elején egy kicsit idegenkedtem a virtuális környezettől, mára már természetessé vált, hogy a személyes dolgaimat, órarendemet, leckekönyvemet, felvett tantárgyaimat, visszamaradt vizsgáimat az interneten keresztül bármikor nyomon követhetem. Nem szükséges bemennem az iskolába, nem kell felhívnom tanáraimat, hanem kényelmesen , itthonról a saját székemben ülve dönthetem el, hogy például mikor szeretnék megjelenni egy vizsgán. Ráadásul mára már egy megfelelő környezetben hozzáférhetővé válnak az aktuális félév tananyagai és követelményei.
Persze egy ilyen feltételrendszer megteremtése nem kis munkát igényel, ezért tisztelettel adózom mindazoknak a tanárainknak, akik valamilyen formában részt vettek ennek a rendszernek a kidolgozásában lehetőséget adva számunkra, hogy a tananyaghoz bármikor hozzáférhettünk. Ez a hatodik évem már amióta gyakorlatilag az "internetről" is tanulok. Ezért köszönetet szeretnék mondani a tanáraimnak és kollégáimnak akik szívesen osztottak meg velem igazi értékeket akár szöveges, vizuális, auditív formában vagy egy jó skype-os vagy msn-es beszélgetés közben. Persze a világhálón folytatott tevékenységeink számos veszéllyel is járhatnak, de az ilyen aggodalmaimról majd egy későbbi bejegyzésben fogok írni.

2013. december 6., péntek

Gondolatok az informatika tanítás módszertanáról II

És miért?...Ezzel a kérdéssel fejeztem be első blogbejegyzésemet, amit most folytatok. Napjainkban felvetődik a kérdés a hagyományos jellegű oktatásal kapcsolatban: Miért kellene, hogy érdekeljen engemet ez, hiszen semmi köze az életemhez! A céltalanság az értelmetlenség az egyes tanulóknál nem mozgósítja azokat a hallatlan lehetőségeket amelyek bennük vannak. Hogy teljesítse a tantárgyat egyszerűen megtanulja, jobbik esetben meg is érti, de nem mutat tovább ettől. Hiányoznak az asszociációk: Mivel tudnám ezt kapcsolatba hozni? Hol tudnám alkalmazni a mindennapi életben? Milyen fejlesztéseket tudnák hozzáadni? Mit tudnák ebből kihozni? Az ember akkor képes nagy dolgokra, ha vannak értelmes céljai az életére vonatkozóan. Lehet, hogy most nagy szavaknak tűnnek ezek, de ha akár az informatika oktatásban apró pici lépésekben arra törekszünk, hogy a tanulókban felkeltsük az érdeklődést, életközelivé tesszük a tanultakat, olyan feladatokat, példákat adnunk amiknek van értelme, életközeli, érthető, hasznos, akkor elindíthatjuk benne azt a folyamatot, hogy a megtanultakat magáévá tegye, tovább gondolja és a megszerezett tudás alapján, valós az egyes tanulókat érintő problémákra keressenek megoldást és létrehozzanak új dolgokat. Úgy gondolom azok a gondolkodásfejlesztési lehetőségek amik az informatikában rejlenek a személyiségfejlődéshez jelentősen hozzájárulnak és még inkább hozzá fognak járluni.

 

Gondolatok az informatika tanítás módszertanáról

Folyamatosan fejlődő és változó világunkban egyre nagyobb jelentősége van az informatikának. Manapság szinte elképzelhetetlennek tűnik informatika, internet nélkül akár egy átlagos hétköznap is. Az elmúlt 10-15 évben szinte exponenciálisan fejlődik a tudomány, az informatika amely óriási lehetőségeket tartogat minden ember számára. Viszonylag új műveltségi területnek számít az informatika oktatás, amely fejlesztésében rengeteg lehetőség van, és még több amely nincs még kiaknázva. Véleményem szerint  forradalmi lehetőségek vannak az informatika oktatásában, mert teljesen új szemléletmódot, gondolkodásmódot igényel, amely kihat és még inkább ki fog hatni az egész társadalomra. Ennek kezdeti fázisai már kibontakozásban vannak és ez folyamatosan fejlődni fog.


A következő részben folytatom a gondolatmenetet a hagyományos oktatásról és az újítási felvetésekről...:-)

2013. december 2., hétfő

RE: Szakmai gyakorlat szakiskolákban 2013. október 29., kedd

A szakmai gyakorlat kérdése és kivitelezése szerintem a szakmai problémák örökranglistájának első helyét foglalják el. Vagy a dobogós helyek közül valamelyiket. Úgy gondolom, hogy a kérdéskörben az iskoláknak kell a kezdeményezést magukhoz ragadni. Amint lehet egy-egy cég - lehetőség szerint nagyobb - életébe rotációsan a diákokat beépíteni a mindennapokba. Esetleg a cégek beleszólhassanak milyen szakemberekre van szükségük. Ez tényleges jövőképet biztosítana a diákoknak. Ami kulcskérdés az a szakmai gyakorlat dokumentációja. Szerepeljen a CV-be és az elhelyezkedési esélyek megnőnek.

2013. december 1., vasárnap

Megint blog!

Egyébként sem vagyok szószátyár, hátha még ilyen közösségi oldalakat kell írni. Csatlakozom az előttem szólóhoz, a túlélés a cél, hogy ne rúgjanak ki a paradicsomból. Tudom, hogy az internetes oktatás a jövő, az alkalmazása több szempontból is fontos mind az oktatónak , mind a diáknak, s hogy az elkövetkezendő generációknak ez nagy könnyebbséget is jelent a tanulásban, de valóban a régi módszernek (a személyes beszélgetéseknek) nemcsak a hangulata az, amire előnyére válik.

C# a középiskolai oktatásban

Egyre több felől hallom, hogy a középiskolájukban programozási nyelvnek a c#-ot választják, fejlesztői környezetként pedig magától értetődően a Microsoft Visual Studio Express-t. Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy miért erőltetik mindenhol annyira a Microsoft-os termékeket? Ráadásul a fent említett fejlesztői környezet mindent tálcán nyújt elkényelmesítve ezáltal diákot és  tanárt egyaránt.

Jómagam, mint szinte minden sorstársam a Turbo Pascal-lal kezdtem és nagyon elégedett is voltam vele, sőt. Még ennél a nyelvnél és fejlesztői környezetnél is úgy éreztem, hogy túl sok minden van tálcán nyújtva számomra.

A főiskolán tanult nyelvek közül csak a Java-t említeném meg, mert ennél a nyelvnél kezdtem úgy érezni, hogy bizony alkalmasabb lehetne első programozási nyelvnek, ráadásul kikényszeríti az objektumorientált gondolkodást is.

Aztán találkoztam a python-nal, amibe azonnal szerelmes lettem. Biztos voltam benne, hogy egyszerűen ez a tökéletes nyelv annak, aki most kezd programozni tanulni, ugyanakkor a tapasztalt fejlesztők számára is kifogástalan választás. Persze tisztában vagyok vele, hogy a python sosem fog elterjedni a magyar oktatásban, hiszen nincs senki mögötte, aki lobbizna e téren.

Az idő kérlelhetetlenül halad előre és ezzel együtt az újabb generációk is mind más igényeket támasztanak az oktatással szemben. Ma már nyilván kiröhögnék a diákok azt a tanárt, aki TP-t akarna rájuk erőltetni. Szükség van egy modernebb környezetre, ami megkönnyíti a programozói gondolkodás kialakulását. Zárójelben jegyzem meg, nem vagyok benne biztos, hogy ezt valóban a középiskolában kell elkezdeni. Általános iskola alsó tagozatában már lehet használni a logo nyelvet, mellyel játékosan lehet beleplántálni a kicsikbe az algoritmikus gondolkodást. Persze, hogy ez széles körben elterjedjen meglehetősen kicsi az esély. Így marad az, hogy középiskolában kezdjük el az alapozást.

Kipróbáltam hát a VS-t élesben és azt tapasztaltam, hogy tetszik a diákoknak, szívesen szöszmötölnek vele, ráadásul nem jelent számukra akkora mélyvízet, mint azt egy korábbi elődje jelentett.
Nem hiszem, hogy saját fejlesztéseket ezen a nyelven fogok készíteni, de nagyon sok minden megmutatható ezen a nyelven a diákoknak.  A legerősebb tulajdonsága a motiváló erő, hiszen nagyon korán látványos programokat tud készíteni a diák. Ez a tulajdonság viszont manapság óriási kincs, hiszen a kor emberéből, mintha kiveszett volna a természetes kíváncsiság és érdeklődés a világ dolgai iránt. Harmadik nem elhanyagolható pozitívuma, hogy erősen hajaz a szintaktikája a java-éhoz, így a későbbiekben könnyebben elsajátíthatja ezt a nyelvet is.
Végeredményben ha félreteszem a céggel szembeni ellenérzéseimet, be kell látnom, hogy ennek a nyelvnek nagyon is helye van az oktatásban.

Hálózati alapú tanulás

Úgy döntöttem, az ideji blog bejegyzéseknél saját tapasztalatokat, elképzeléseket osztok majd meg. Egyik sem lesz szentírás, csak a saját kis világom, kísérleteim kivetülése. Nézzük!

Hogy mit lehet felhasználni? Szinte bármit! A kísérletezésre kijelölt osztályomnál immár második éve vannak jelen online eszközök.
Mondok egy példát: önnáló kutató feladat, 3 fős csoportokban, szerepek: titkár, kutató, koordinátor, szükséges idő: 2x45perc. A szerepekhez kapcsolat feladatkörök: a titkár jegyzetel, figyeli az időt, a közös prezentációnál vezeti a bemutatást. A kutató végzi a keresést, ő ül a számítógép előtt. A koordinátor segíti a folyamatos kapcsolattartást, bátorít, segíti az előrehaladást.
Minden csoport kap egy-egy nagyobb megválaszolandó kérdést az aktuális témában, melyet online kereséssel bárhogy megvalósíthatnak. A kutatási szempontok: forrás ellenőrzés (pl. vigyázz: a wikipédiát bárki szerkesztheti, lehet fent fals információ), interaktivitás (a projektor előre bekészítve, ösztönzendő pl. a youtube használatát). A feladat során időkeretek vannak: a kutatási részre 20perc, a kidolgozásra, prezentációra való felkészülsére 10 perc. A prezentáció hossza maximum 5 perc lehet.
A feladat módszertana nevezhető talán így: hálózati alapú kooperatív.
Ugyanezen osztálynál mára a facebook is szerpet játszik. A saját osztály csoportba nem kértem a felvételem, de csoportos beszélgetésre heti rendszerességgel kerül sor, ahol meguktól jönnek elő tananyaggal kapcsolatos kérdések, amiket mostanra már egymás között is megválaszolnak (kortárs segítés?). 
Bátorság kell azért az ilyen kísérletekhez, de működhetnek. 
Szerinted? :)

Elektronikus tanulás tantárgyon az elektronikus eszközökkel támogatott tanulás lehetőségeit kellett elemezni.

A feladat megoldásához választani kellett egy interneten elérhető tanulmányt a témával kapcsolatban.
Az általam választott anyagban egy nő életén keresztül mutatja be a szerző az elektronikus tanulás lehetőségeit. Az elektronikus tanulási forma az Egyesült Államokban jól működő és elterjedt módja a képzésnek. Ezen felül lehetőséget biztosít legyőzni a távolságot és olyan emberekkel való kapcsolattartásra ad lehetőséget, akik más munkakörben dolgoznak, de a közös tanulmány összeköti a résztvevőket.
A szerző rámutat, hogy a tanulás ilyen formája könnyebben terjedhet angol nyelven, hiszen nagyobb a célközönség, mint a magyar nyelvet beszélő társadalomban.
Az elektronikus tanulásnál látható, hogy olyan funkciók és feladatok jelennek meg, amelyek a hagyományos képzésben nem léteztek. További átrendeződést jelent a hagyományos iskolai oktatáshoz képest a tanulói csoportok hatékonyabb együttműködése. A csoportos munka Magyarországon jellemzően a nyelvoktatásban jelent meg eddig. Azonban az elektronikus tanulás folyamán a tanulóknak szükségszerűen együtt kell dolgozni a hatékonyabb tanulás érdekében. Ezen felül, jelentős változás áll be a tanár és diák kapcsolatában. A tanár, jellemzően tanácsadó szerepet tölt be az elektronikus tanulás folyamán.
Az elektronikus tanulás széles körű elterjedése nehezebben valósul meg Magyarországon a hagyományosan eltérő típusú tanulási kultúra miatt.

Féléves tanulságok

Hát elkészült a teszt is végre. Igencsak megszenvedtem vele így éjnek évadján, de azért sikerült abszolválni a feladatot. A kifejtős kérdésekre már nem maradt bennem elég energia, azt hiszem elteszem magam holnapra, a mai napból már így is túl sokat szenteltem az elektronikus tanulásnak, s mint tudjuk jóból is megárt a sok. Egyszer már leírtam egy blogbejegyzésben, miszerint az az utolsó blogom, de az élet közbeszólt, ezért ilyet most nem írnék. Az biztos, hogy ez a fajta értekezés nem az én műfajom, bár értem, hogy a mai generáció miért lelkesül az ilyen új lehetőségekért. Emlékszem, mi mikor véget ért a suli a kocsmában beszéltük meg az aznap történteket, nem pedig facebookon, s nem is egy blogon tártuk fel ország világ előtt érzéseinket. Ezt a fajta intimitást megtartottuk a családnak, a barátnőnknek, és néhány közeli jóbarátnak. Persze a mai világban már elég nehéz intimitásról, magánszféráról beszélni, pedig véleményem szerint ez is azon kevés dolgok egyike, amely kiemel minket az állatvilágból.
Más: miután hamarosan itt a félév vége és a következő félévben nemigazán találkozunk, jó lenne csapni egy görbe estét valamelyik pénteki napon órák után (vagy helyett). És a Twitter helyett helyszínnek javaslom valamelyik sarki kiskocsmát a Blaha közelében. Azért, hogy az elektronikus tanuláshoz is kapcsolódjak álljon itt a következő kérdés: vajon melyik weboldal a jobban használható: http://www.kocsmakereso.hu/, vagy http://holiszunk.hu/?