Oldalak

2013. május 6., hétfő

Életem első bejegyzése



Hogy őszinte legyek, soha nem volt ínyemre a blog. Nem vagyok az a típusú ember, aki naplót vezet. Ráadásul országgal, világgal megosztja. Sok fölösleges szabad időm sincs, ezért mindaddig kimaradt ez a „blog dolog” az életemből, míg nem egy egyetemi tantárggyal kapcsolatosan az is követelményként szerepelt, hogy készítsünk mi is bejegyzéseket.
Végül is a GPS alapú navigációs készüléket is elleneztem a kocsiban, mert nélküle is jól tájékozódom. Később beláttam, hogy igen hasznos ketyere. Évek óta akkor is be van kapcsolva menet közben, ha becsukott szemmel is tudom az éppen járt utat, mert már vagy ezerszer végigmentem rajta.
Így leszek majd a bloggal is?
Már csak azt kellene megtudnom, hogy mire használják egyáltalán az emberek a blog-ot? Már akik használják… Unalmukban írogatnak valamit? Esetleg anyagi hasznot várnak el ettől a tevékenységtől? Azt gondolják, hogy így maradandót alkotnak? Esetleg ezt a feladatot kapták az iskolában?
Akkor, mire is használják a blog-ot az emberek?

facebook az iskolában

A mi iskolánk, ahol tanítok egy Módszertani Intézet középiskolások számára. Ez amolyan második esélyt adó intézmény. A nyári évkezdő értekezleten felmerült az informatika terem használatának rendje. Több kollega (általános tárgyakat tanító) felvetette az internet vagy legalább a facebook letiltását. A mi isntézményünkben szegregált oktatás van enyhe értelmi fogyatékosoknak (2 osztály), a többi osztályban pedig diszes gyerekek vannak. Az idén 5 darab 9.-es osztály indult. Az első informatika órákban néztem, mihez kezdenek a gyerekek, mit tudnak. Persze mindenki a facebookot vette elő, és addig nem nyughattak, amíg mindenki mindenkit be nem jelölt az új osztálytársak közül. Aztán chateltek, levelezgettek, megmutatták ki hova járt, kinek ki volt a tanára, hol lakik stb.
Aztán elgondolkoztam. Minek is kellene levenni ezt a facebookot? A gyerekek jobban kibontakoztak, mint a korábbi csapatépítő osztályfőnöki órákon. Olvastak, írtak, szöveget értettek, vagyis minden olyant csináltak, amire egy diszlexiás gyereknek szüksége van.
Aztán telt az év, de még mindig minden szünetben tele az informatika terem, és kivétel nélkül mindenhol a facebook megtalálható. De mit is néznek a gyerekek ott? (Érthetetlen, mert számomra 10 perc után unalmas.) A http://tanarblog.hu/internet-a-tanoran/1761-facebook-az-eletuenkben-kutatas -ban ezt találtam: "A következő kérdés: mire használjuk a Facebook-ot? 60% rendszeresen frissíti a profilját, leginkább 'mi jár a fejedben' posztokkal. Szintén szívesen töltenek fel képeket (41%), és játszanak játékokat (31.8%). "
És még egy érdekesség: " Ami azonban nagyon érdekes, az a Facebook 'barátok' száma. Az ember 'barátbefogadó képessége korlátozott, nem nagyon tud senki egyszerre 1000 emberrel kapcsolatot tartani - akár úgy, mint ismerősők. Mégis a megkérdezettek 3.5%-ának 1000+ barátja volt. Ezzel a csoporttal azért szívesen megnéznék egy fókuszcsoportot :) A legtöbb alanynak egyébként (38%) 1-100 közötti barátja volt, de tipikusan 100-400 közöttre tehető egy atlagos egyetemista Facebook barátjainak a száma. Szintén nem meglepő, hogy az egyetemistáknak valamivel több barátjuk van, mint a végzetteknek."
Most akkor kell a facebook vagy nem kell az iskolában?

A Számítógépek átveszik a hatalmat


A tudományos fantasztikus irodalomban sok példáját látjuk annak, hogy a számítógépek, okos gondolkodni tudó robotok átveszik az irányítást az emberektől. A régebbi könyvekben a külsőre ember formájú, gondolkodni tudó, érzésekkel rendelkező robotok lázadtak fel. A lázadás véres támadásokban, fizikai erőszakban nyilvánult meg, mintha a robotok egy másik állam katonái lennének és a céljuk az emberek leigázása.
A modernebb víziók már nem az ember formájú robotok lázadását sugallják, hanem a hálózatok összeomlását esetleg a hálózat önálló működését. Előfordulnak olyan esetek, amikor a hálózat kel önálló életre és szerez hatalmat vagy a hálózatokon keresztül kisebb embercsoportok akarnak hatalmat szerezni az emberek felett. (pl.: A hálózat csapdájában, Mátrix, stb.)
A valóság általában sokkal egyszerűbb és szörnyűbb tud lenni, mint az írók által kitalált történetek, filmek. A valóságban a változások nem drasztikusan következnek be, hanem szép lassan folyamatosan, szinte észrevétlenül történnek. Nem a gépek akarnak igába hajtani bennünket, hanem mi a gépeket. Mindent irányítani, kontrollálni és látni szeretnénk, de azonnal „on-line” módon. Tipikus példa erre az „okos telefonok” használata. A rengeteg hasznos tulajdonság mellett olyan szolgáltatások, lehetőségek, szórakozások jelennek meg, melyek a hasznos funkciókat csak úgy tudják kifejteni, ha sok időt töltünk el vele. (pl.: facebook).  
A sok információ leköti az új generációt, a gyerekeket, függőség alakul ki bennük a hálózat használatára, egy virtuális gyorsabb világban szeretnének élni, amit folyamatosan tökéletesítenek, fejlesztenek számukra. Ez most nem jelent nagy problémát, hiszen főleg diákok használják és az idősebb nemzedék nem. A fejlődési ütemet tekintve azonban ez az arány egyre nagyobb lesz.
Ezt az ütemet gyorsíthatjuk, ha tovább növeljük a hasznos és érdekes szolgáltatásokat, információkat a virtuális hálózaton.  Ezért fontos, hogy a hálózati ismeretek, virtuális alkalmazások  mellett tanítsuk meg a diákokat a hagyományos ismeret szerzésre és kapcsolattartásra is.

Tanulás a lynda.com-on #3

Ezen bejegyzésben a személyes tapasztaltaim és észrevételeim osztom meg a lynda.com angol nyelvű távtanulási oldalról.
Pozitívumok Negatívumok
Jól felépített leckékAutomatikus havi számla, ezért feliratkozás után érdemes leiratkozni a havi megújításról
Nagyon jól érthető tanárokNincs interaktivitás
Elérhető ár (25$)Nincs tudásellenőrzés
Tanúsítványt (certificate) kapunk a kurzus végén
Van mobil felület (bár még nem próbáltam ki)
Ajándékozási lehetőség
Kurzusok tárházából lehet válogatni
Sorba rendezhető és kategorizálható sort (queue) hozhatunk létre azokból a kurzusokból, amiket szeretnénk elvégezni a későbbiekben
A legtöbb videohoz bekapcsolhatjuk az angol feliratot (close caption)

Összegezve: sokkalta több a pozitívum, mint negatívum. Lehetne egy kicsit "moodle"-ösíteni. Azaz ellenőrző kérdéseket felrakni fejezetenként, majd egy nagy "ZH"-t a végére, ahogy az Elektronikus Tanulás tantárgyban is lehetőség van rá (sőt kötelező). Kellenének feladatbeadási lehetőségek, amiket a tanár kijavíthatna, osztályozhatna. Így sokkalta többet érhetne egy lynda.com-os certificate. És még sorolhatnám. Persze ezekért a plusz szolgáltatásokért biztosan több pénzt is kérnének. De legalább a lehetőséget megadhatnák :)

2013. május 5., vasárnap

Tanulás a lynda.com-on #2

Előző bejegyzésemben a lynda.com angol nyelvű Online Training Library-t mutattam be felületesen, most lássuk picit részletesebben.

Ebben a bejegyzésben a tanulható a kurzusok felépítését mutatom be.

Fő kategóriák, amikből lehet válogatni:
3D, Audio, Business, Design, Developer, Photography, Video, Web

Vegyünk egy kurzust a Web kategóriából, legyen ez a "PHP with MySQL Essential Training". Ez egy 11 óra 3 perces kurzus (ennyi az ehhez a kurzushoz tartozó videok összhossza), ami a PHP programozás alapjait mutatja be MySQL adatbázis-kezeléssel.

Van egy bevezetés (Introduction), maga a tananyag 15 fejezet, és a befejezés (Conclusion).

A fejezetek változó mennyiségű leckékből állnak.
Itt a legrövidebb fejezet (ha nem nézzük a bevezetést és a befejezést) 15 perc 40 másodperc, jelen esetben a PHP áttekintése (PHP Overview), ami 4 leckéből áll.
Itt a leghosszabb fejezet 1 óra 55 perces ebben a kurzusban, ami 15 leckéből áll. Ez a legbonyolultabb része a kurzusnak.

Egy lecke hossza 1 perc 30 másodperctől egészen 12 percig is tarthat.

Ha elvégeztünk egy kurzust teljesen (bemutatkozás [introduction] és befejezés [conclusion] nem számít bele), akkor kapunk egy virtuális tanúsítványt róla, amit publikálhatunk is bárhol. Akár jól mutathat egy önéletrajzban. És mint egy dicséret hathat ránk, inspirálva minket a további kurzusok elvégzésére.

Összegezve: a kurzusok felépítése nagyon követhető, általában véve nagyon jól magyaráznak a tanárok, és ha kicsit nagyobb összeget fizetünk, akkor még a forráskódokat is megkapjuk hozzá. Amit viszont hiányolok belőle, az az interaktivitás. És erre térnék ki a következő bejegyzésemben, vagyis a jelenlegi lynda.com hiányosságaira és persze a kedvenc részekre is.

Remélem sikerült felkelteni az érdeklődést :)

2013. május 3., péntek

Határtalanul pályázat buktatói

Iskolánkkal pályáztunk a Határtalanul programban a Behtlen Gábor Közalapítványnál. Az előző bejegyzésben már írtam a szépségekről és előnyökről, most a buktatókat említem meg.
A problémák először az időpont egyeztetéssel kezdődtek. Az Önkormányzat nem tudta kiadni a megfelelő igazolást a bankszámláról így módosult az utazás időpontja. A következő csúszás a akkor történt amikor kiderült az Önkormányzat a megrendelt és lebeszélt pályázatba befogadott szállás megrendelést nem írta alá. A megrendeléséhez 3 árajánlatot kért. A hab a tortán, hogy 500 eFt felett a polgármester aláírása szükséges. A keretösszegünk 504 eFt volt.
A mi oldalunkról rendeződtek a dolgok ekkor a Partnerünk jelzett vissza, hogy az új időpont nem megfelelő. A diákok egy szakmai versenyen vannak abban az időpontban. Néhány e-mail és telefonos egyeztetés után sikerült megtalálni a megfelelő időpontot és utazhattunk.
Zentára érkezésünkkor kiderült (az érettségi szünetben utaztunk), hogy a diákok nem utaztak haza a kollégiumból, így nem tudunk megszállni. Szerencsére volt az iskolánk kapcsolatai és rendeződött a szállás, igaz nem egy épületben szállásoltak el. Így még jobban is jártunk, mert többet láttunk a városból.
Az utazás a továbbiakban jól sikerült.
A programot továbbra is ajánlom mindenkinek.

2013. május 2., csütörtök

Pedagógiai gyakorlatról jelentjük


11. osztály 28 tanuló
Időbeosztás
Az óra menete
(logikai struktúra, tartalmi leírás)
Megjegyzések, kérdések
Bevezetés
A feladat ismertetése, tanulópárok kijelölése

Feladat végrehajtása I.
Csoportok létrehozása a vezető tanár útmutatása alapján
Kisebb konfliktusok kialakulása, a csoportkialakítással kapcsolatban
Feladat végrehajtása II.
A csoportok vezetőinek érdekegyeztetése
A vezetők érdekeinek ütköztetése
Feladat átbeszélése, lezárás
A párok beszámolója a megadott feladatról


Leírás, értékelés:
A vezető tanár ismerteti az óra feladatát. Az osztály tagjait négyfős csoportra bontja a vezető tanár. Minden csoport kap egy listát, melyen a túléléshez szükséges eszközök vannak felsorolva. Az instrukció alapján hajótörést szenvedtek a csoportok és a megadott listán szereplő tárgyakat fontossági sorrendbe kell állítani.
A feladat alapján a csoport tagjainak egy közös sorrendet kell kialakítani. Az egyéni sorrendből engedni kell a csoport érdekében, illetve érvekkel alátámasztani a saját sorrendet. Ezzel a kommunikációs képesség nagyban fejlődhet.
A feladat második felében a csoportok kijelölt vezetői egy csoportot alkotnak és megpróbálnak a csoport sorrendből egy osztály sorrendet kialakítani.
A játék célja, hogy a tanulók megtanuljanak a saját sorrendjükből a közösség érdekében engedni, de a kommunikációs készség is fejlődik, mivel mindenkinek lehetősége van  saját sorrendjének megvédésére és a többi tanuló meggyőzésére.

A retextil és a tanulás

Retextil térelválasztó

A műhelyünkben minden ott dolgozó megváltozott munkaképeségű. Nem mindenki tud megtanulni minden munkafolyamatot,melynek a lépései a következők: 1. anyagválogatás, 2. ruha felvágása, 3. fonal készítése fötréssel, 4.hurkolás-adott tárgy készítése. Önmagában véve egszerűnek hangzik, de mégis sokmindent kell megtanulniuk az ott dolgozóknak és ezek nem csupán a technikai dolgok.
Meg kell tanulni együtt élni. Mindenkinek van hiányossága valamilyen téren, ami miatt akadályokba ütköznek. Nagyon nehéz az ott dolgozók számára megtanulni kivel mi miatt kell türelmesnek, elnézőnek, segítőkésznek lenni...Talán ez a legnehezebb megtanulni egymással élni, minden hibánkkal együtt. A jó hír, hogy a rendszer működik, és bár olykor olykor nehézségekbe ütközünk, de apró lépésekkel mindig haladunk tovább. 
Ezt kéne megtanulni minden emberekkel foglalkozónak, megtanítani az embereket együtt élni, úgy sokkal egyszerűbb.
Ha kíváncsi lettél a retextilre, látogass el hozzánk:

textil+rehabilitáció =retextil


2010-ben találkoztam először a technikával, amit úgy hívnak: retextil. Első hallásra semmi különös sem volt benne, hiszen ma már divat mindent újrahasznosítani, és a textilnek is több ezer éves multja van, mi lehet olyan érdekes a textilek újrafeldolgozásában?  Adtam egy esélyt, hiszen  mindenkinek jár az egy esély (minimum), és mégiscsak megérte az az esély. Könnyűipari ménök hallgatóként kellett keresni magunknak egy helyet, ahol szakmai gyakorlatot letölti ez ember fia. Próbáltam több különböző szempontot is figyelembe venni ami alapján döntök. A keresés egyszerűen indult: google barátom segítségemre volt, beírtam pár kulcsszót, és elkezdtem böngészni a találatok között.....így találtam meg a szót: retextil. Pár telefonhívás után már úton is voltam Pécsre, hogy megnézzenek maguknak az intézmény dolgozói....
Azon a nyáron négy hetet töltöttem a műhelyben, utánna pedig két évnyi folyamatos (országokat átívelő) közös munka után 2012 őszén leköltöztem Pécsre, és már mint termékfejkesztő és műhelyvezető vagyok.
Mi is az a Retextil?
Thiesz Angéla az édesanyja e technikának, mely időnként csodákat művel. Főként megváltozott munkaképesságűeket foglalkoztatunk és mint egy terápiás célzattal készítünk ökodesign lakberendezési tárgyakat.
Hogy hogyan is működik?....folytatása következik

2013. május 1., szerda

Mohamed És A Hegy!

Tisztelt Olvasó!


 
A tantárgy utolsó blogbejegyzéseként a következőkkel zárom a mobil iskola cikksorozatomat:

Manapság a mobil iskolák eszközei – természetesen – megfelel a legkorszerűbb elvárásoknak. A szabályoknak – és a használhatóság feltételeinek – megfelelően legalább 6 méter hosszúak, és a belső terüket több helyiségre osztják fel. Ma már nem hiányozhatnak a modern információs és kommunikációs eszközök sem. Az UNESCO ajánlásai szerint körülbelül 7000 euró elegendő egy mozgó iskola kialakításához. Így gyakorlatilag mindegy, hogy a négy keréken guruló iskolajármű e funkciót megelőzően milyen célokat szolgált; bár többnyire kamionokat alakítanak át mozgó iskolákká viszont kitűnően felhasználhatók más járművek is erre a célra; Beninben leselejtezett NATO-mentőautókat újítottak fel, hogy mobil iskolává alakíthassák azokat. A bennük folyó pedagógiai munka minősége ugyanis elsősorban a lelkiismeretesen dolgozó személyzet elhivatottságától függ.

Tisztelettel