E-tanulás
Az
e-tanulás értelmezése: „a számítógéppel, digitális tananyag
segítségével történő tanulás”. Ezen oktatásforma a 90 –es évek végén
vált elterjedté. Nagy előnye, hogy lehetőséget ad az önképzésre, önálló
tanulásra.
Előtörténet:
Az e- tanulás nem a mai kor találmánya, tulajdonképpen csirái már korábban megjelentek.
A 1940-es években rádióiskolák megjelentek, mely annyit jelentett, hogy a gyerekek csak hetente egyszer jártak iskolába és a rádióban elhangzott leckét dolgozták fel.
A 1940-es években rádióiskolák megjelentek, mely annyit jelentett, hogy a gyerekek csak hetente egyszer jártak iskolába és a rádióban elhangzott leckét dolgozták fel.
Az 1960-as években az iskola televízióiban Öveges professzor fizika kísérleteit tekinthették meg.
Az 1970-es években magnóhallgatás megjelent a nyelvoktatásban.
Az 1980-as években videó megjelenésével vizuális újabb vizuális elemeket kaphattak a tanulás során a gyerekek.
Az 1990 -es években terjedt el erőteljesebben a számítógép és internet használat, mely megalapozta az e-tanulás elterjedését, létrejöttét.
TANÁR, TANANYAG, TANULÓ
A
hagyományos oktatással ellentétben az e-tanulás során nincs szükség
tanárra, pedig a tanár érdekessé, humorossá teheti az órát,
motiválhatja a gyermekeket. A hagyományos oktatásban sok a szubjektív
elem. Ha a tanuló viselkedhet jól és rosszul is, mely jelentősen
befolyásolhatja a tanár döntéseit, értékelését. Előnyére válik a
tanulónak az, ha bőbeszédű, talpraesett, szorgalmas. Tanár segítségével,
mély alapos tudás megszerzésére van lehetősége.
Az
e-tanulásnál a tanár szerepe lecsökken, a személyes kapcsolat
megszűnik. Azok a tanulók, akik nehezen fejezik ki magukat, de jól
gondolkodnak, jól számolnak, itt előnybe kerülnek, önbizalmuk,
döntőképességük fejleszthető. Vannak esetek, amikor a tesztek időre
szabottak, és a tanuló bizonytalan válaszban és gondolkodás nélkül adja
meg a választ.
Az
e-tanulás nagy előnye az, hogy növeli az agy mobilitását is. Ezen
tanulási forma ellenőrzés szempontjából objektív, de elmarad az
értékelés indoklása. A javítás lényegében úgy történik, hogy a gép
elfogadja vagy nem az adott választ. Az e-learning anyagok készítésénél
ezért törekednünk kell, hogy a lecke és számonkérés legyen átfogó. Az
anyag és számonkérés készítésénél jó figyelembe kell venni a jellegzetes
és gyakori hibákat.
Az
e-tanulás a távoktatásban terjedt el leginkább, de sokan használják a
hagyományos módszerek színesítésére is. Mindenki számára elérhetővé
teszi az egész életen át tartó tanulás lehetőségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése