Miért is
ezt a témát adom közre? Mert napokban a közös szakmódszertani iskolai
gyakorlaton találkozom mentortanárral, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy
"Hogyan lehetne egy hallássérült tanulónak segíteni, hogy megértse a tananyagot." Másrészt bevallotta, hogy az ilyen jellegű problémára a tanárok nincsenek erre kiképezve illetve felkészülve, szüksége lenne egy
összefoglaló (két részletben fogok leírni), íme az első rész:
- A hallássérült tanulót az iskolai tananyag megértésében és elsajátításában legjobban a vizuális szemléltetés segíti (az órán bemutatni azt, hogy mi az, mire használható, stb.). Célszerű megvalósítás lehet, ha a hallássérült tanuló a tananyagot az órán egy prezentációban, projektor segítségével kivetítve tudja követni.
- A szövegértési problémák miatt a hosszú, több tagmondatból álló magyarázatokat nem érti meg a hallássérült tanuló. A hallássérült tanulónál a hallott szöveg megértésében fontos szerepet kap a szájról olvasás. (Gyógypedagógiai kutatásban van egy állítás, hogy „minél nagyobb a hallásvesztesége, annál kevesebb szókinccsel rendelkeznek”, ez nem minden hallássérült személyre vonatkozik!)
- A tanuló nem képes az elhangzottakat egyszerre jegyzetelni is és ugyanakkor a tanári magyarázatot is követni. A fontos elemeket kiemelve, szemléletes ábrákkal és könnyen értelmezhető és a tananyag lényegi részét kiemelő mintapéldákkal segíthetjük a tanulót a megértésben.
- Fontos a tanuló számára a megfelelő fogalomrendszer kiépítése az ismeretek bővítése során.
- A meglévő tudáselemekre, a tanulói tapasztalatokra nem eléggé támaszkodunk oly módon, hogy ezen elemeket összekapcsolnánk a kognitív funkciók, a felfogás, a feldolgozás, az alkalmazás hatékony bevonásával.
- Fontos a tanulásban a megfelelő motiváltság. Itt jelen lehet a teljesítés kényszere, hogy az ép hallású gyerekekhez hasonló vagy jobb tanulási teljesítmény elérésével a tanuló önértékelése javul.
- Meghatározó a fogadó pedagógusok személyisége, a befogadó osztályközösség szellemisége, az ép tanulók viszonyulása és hogy miként támogatják a nehézségek leküzdésében a hátrányos helyzetben lévő társukat.
- A tanulónak nagyon nehéz együtt haladnia a halló társakkal a tananyag feldolgozásában, és ezt a hátrányt a legtöbb hallássérült szorgalommal, otthoni több időráfordítással, szülői segítséggel, plusz felzárkóztató korrepetálások igénybevételével tudja kompenzálni.
- Fontos, hogy a tanuló minél több sikerélményt éljen meg a tanulmányi teljesítményben, ám ezeket a halló társak legtöbbször csak fenntartásokkal fogadják el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése